Tízfiókás szalakóta-fészekaljat találtak Magyarországon

Rekordnak számító, tízfiókás szalakóta-fészekaljat találtak a Felső-Kiskunságban a Madártani Egyesület munkatársai.A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdai közleménye szerint az egyesület budapesti helyi csoportja minden évben ellenőrzi a fokozottan védett szalakóták számára a Felső-Kiskunságba is kihelyezett mesterséges odúkat. A faj jellemzően három-öt, ritkán hat tojásos fészekaljakat rak, de időnként ennél több fiókás fészekaljak is előfordulnak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A korábbi években volt már rekordot jelentő kilenc fiókás fészek itt, és az ország más területén is, de az példa nélküli, hogy egy odúban tíz fióka nevelkedjen. Most először találtak ilyet Lajosmizse határában az állatvédők júliusban.
    

Ilyen esetben szinte biztosan úgynevezett "összetojásról" van szó, amikor több tojó rak tojásokat ugyanabba a fészekbe. Ezeknél a családoknál valószínűsíthető, hogy kettőnél több szülő etet, de ennek vizsgálatára nem volt lehetősége az egyesületnek. A fiókák az odúellenőrzés keretében a szokott módon jelölőgyűrűt kaptak, ez lehetőséget kínál a kirepülést követő az azonosításukra, vonulásuk, területhűségük ellenőrzésére.
    

A szalakóta-állomány Magyarországon az 1980-as években összeomlott, mindössze 300-400 pár maradt csak, az 1990-es évek elejére pedig eltűnt a Dunántúlról is. Az MME Duna-Tisza közén és Tiszántúlon dolgozó helyi csoportjai elkezdték segíteni a fajt nagyméretű, D-típusú mesterséges odúk tömeges kihelyezésével, a 2000-es években pedig két nagy Európai Uniós pályázat is hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi szalakóta-állomány jelenleg már 2500 pár felett van, és a faj egyre nagyobb arányban a zöld küllő és a fekete harkály által készített természetes odúkban költ, ami a védelmi program legfontosabb eredménye. A magyarországi szalakóta-állomány mára a legnagyobb az Európai Unióban és folyamatosan növekszik.
    

Pusztai fajként a szalakóta jól alkalmazkodik az aszályos évekhez, mivel a fő táplálékát képező rovarokat, köztük különösen a sáskákat ilyenkor is megtalálja. Ezt igazolja, hogy számuk a 2021-2022-ben tapasztalt szélsőséges években is emelkedett Magyarországon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Az autópályás rendőröknek nem csak az emberekre kell odafigyelniük az úton.

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

A lakossági internetes szavazás alapján a 2026-os év lepkéje a nagy tűzlepke lett - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

http://ujhazak.com