Több mint 1700 hüllőt csempészett az Egyesült Államokba egy dél-kaliforniai férfi

Egy dél-kaliforniai férfit azzal vádolnak, hogy több mint 1700 hüllőt csempészett az Egyesült Államokba 2016 óta, köztük bébi krokodilokat és mexikói viperagyíkokat - írta honlapján a The Guardian című brit napilap a helyi hatóságokra hivatkozva pénteken.Jose Manuel Perezt, akit Julio Rodriguez néven is ismernek, február 25-én vették őrizetbe az amerikai-mexikói határon, San Ysidro határátkelőnél. A határőrség körülbelül 60 gyíkot és kígyót talált nála kis zsákokba kötve, amelyeket kabátjában, nadrágzsebében és az ágyékánál rejtett el. A férfi állítólag azt mondta, hogy a hüllők a háziállatai.
    

A 30 éves, Oxnardban élő Perez azóta szövetségi őrizetben van, és a Los Angeles-i ügyészség csütörtökön további vádakat jelentett be ellene egy pótvádiratban, amelyben már a férfi nővére is vádlottként szerepel. Úgy tudni, hogy Perezt hétfőn állítják bíróság elé Los Angelesben. A hatóságok elmondták: a csempészett hüllők egy része védett és veszélyeztetett faj volt.
    

A vád szerint 2016 januárjától kezdve Perez és nővére másokkal együtt arra használta a közösségi médiát, hogy vadon élő állatokat vásároljon és adjon el az Egyesült Államokban. Az állatokat, köztük yucatáni és mexikói dobozteknősöket állítólag engedély nélkül hozták be Mexikóból és Hongkongból. A hüllőket eredetileg Perez missouri otthonába vitték, de később Oxnardba szállították, amikor a férfi Kaliforniába költözött - közölték a hatóságok. Az ügyészek szerint a nővére segített neki a csempészésben, különösen azokban az időkben, amikor Perez börtönben ült az Egyesült Államokban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com