Több mint 45 ezren jelentkeztek bölényvadászatra a Grand Canyonba

Több mint 45 ezren jelentkeztek az amerikai Nemzeti Park Szolgálat (NPS) felhívására, amelyben 12 gyakorlott vadász önkéntest kértek a Grand Canyonban elszaporodott bölények kilövésére.A parkfenntartó azzal magyarázta a felhívást, hogy a bölénycsordák olyan népesek lettek, hogy az már környezeti károkat okoz a természetvédelmi területen - számolt be róla a BBC hírportálja.

    
A bölények kilövését nem vadászatként hirdették meg, mivel az amerikai nemzeti parkokban tilos a vadászat. A felhívást egyes szakértők azért bírálták, mivel szerintük ez veszélyes precedenst teremthet. A jelentkezés hétfőn kezdődött és 48 órával később zárult. Ez alatt az idő alatt 45 ezer jelentkező vállalkozott a feladatra.
    

A tájékoztatás szerint első körben 25 jelentkezőt választanak ki, majd a rátermettségük felmérése után 12 vállalkozót bíznak meg vele, hogy lőjenek ki bölényeket a park North Rim elnevezésű részén. Az önkéntesek nem vihetnek magukkal segítőtársakat. Egy bölény mintegy 900 kilogrammot nyom, de a kilőtt állat húsából csak annyit vihet magával a vadász, amit motorizált szállítóeszköz vagy málhásállat nélkül képes. Pedig a terepviszonyok sem könnyűek: sziklás, néha havas terepen kell haladni, akár 2440 méteres szintkülönbség emelkedéssel kell megbirkózni.
   

A régióban azért vált szükségessé a bölények ritkítása, mert számuk az elmúlt években 600 példányra nőtt. A parkszolgálat szerint 200 példányra kellene leszorítani a bölények számát a North Rim területén az amerikai őslakosok régészeti lelőhelyeinek letaposásának elkerülése, a talajerózió és a vízszennyezés csökkentése érdekében.
    

A 19. század végére alig 400 példány maradt meg a korábban az országot benépesítő, 30-60 millió példányra becsült bölénypopulációból. Környezetvédők szerint nincs rá bizonyíték, hogy a Grand Canyon térségében eredetileg is éltek volna bölények.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com