Több mint száz év után ismét fészkelnek majd a kivik Wellingtonban

Egy nagyszabású természetvédelmi programnak köszönhetően éveken belül ismét fészkelnek majd a kivik Wellingtonban, ahonnan több mint száz éve eltűntek az Új-Zéland szimbólumának számító madarak - írta meg a The Guardian.A szigetországban 68 ezer kivi él, de számuk egyre fogy, évente 2 százalékkal csökken a számuk. Száz évvel ezelőtt még milliószámra éltek kivik Új-Zélandon, de a röpképtelen madarak a kutyák, macskák, oposszumok és patkányok zsákmányává váltak, populációjuk drasztikusan csökkent.

    
Wellingtonban városszerte ragadozócsapdákat helyeznek ki, hogy az országos tervvel összhangban 2050-re az ország egész területét mentesítsék a ragadozóktól. A természetvédők szerint hamarosan elérkezik az idő, hogy a félénk, éjszakai madárfajt visszatelepítsék a fővárosba. "Nagyon szeretnék a kivi hangjára ébredni" - mondta Justin Lester wellingtoni polgármester, aki nagy támogatója a ragadozók kiszorításának a városból.
    

A küzdelemben az iskolások is részt vesznek: csapdákat állítanak fel az iskolák udvarán, a hegyi kerékpárosok pedig az elhagyatott vidékeken helyeznek ki csapdákat és ellenőrzik azokat. A természetvédelmi programban Wellington környékén 20 ezer hektárnyi köztulajdonú és magánbirtokon fogják össze a ragadozókat a következő három évben, hogy megkezdődhessen a kivi visszatelepítése. Ha sikeres lesz a program, újabb madárfélével gazdagodik az új-zélandi főváros állatvilága, mivel a korábbi programoknak köszönhetően a nesztorpapagáj, a kereru és a sólyom is visszatért már a városba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

A 11 éves, malinois kábítószer-kereső eb születése óta a rendőrség kötelékéhez tartozik. Hét testvérével együtt ők voltak az elsők, akik részt vettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kölyökkutya-nevelési programjában.

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

http://ujhazak.com