Újabb afrikai elefánt érkezett a Nyíregyházi Állatparkba

Újabb afrikai elefánt (Loxodonta africana) érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, a sóstógyógyfürdői látványosság európai szinten is ritka tenyészcsapata egy vemhes, borját váró nősténnyel bővült.A huszonkét éves, Metzi névre keresztelt elefánt eddig a spanyolországi Valencia állatkertjében élt, a spanyol szakemberek azért adták át a még tapasztalan, első borját váró tehenet, mert a Nyíregyházi Állatparknak nagyobb gyakorlata van a vemhesség végigkísérésében és a borjúról történő gondoskodásban - mondta el Gajdos László igazgató pénteken az MTI-nek.

Hozzátette, a parkban él egy, már két borjat felnevelt tapasztalt tehén, aki segíthet majd a "kismamának", másrészt a gondozóknak nagy gyakorlata van a bébielefántok felnevelésében, hiszen korábban felneveltek egy fiatal, anya nélkül maradt borjút.

Az igazgató elmondta, a nyíregyházi szakemberek már az állat átszállítását megelőzően kiutaztak Valenciába, hogy a kamionnal érkező állatot a spanyol kollégáikkal együtt végigkísérjék a kétezer kilométeres úton. Az elefántot szállító csapat kedd délelőtt indult el és csütörtök éjszaka ért a Nyíregyházi Állatparkba, ahol még aznap éjjel beengedték az elefántházba az állatot.

Gajdos László hangsúlyozta, a park 2006 óta tenyészt elefántokat az Európai Fajmegmentési Program keretein belül, és már három borjú született Nyíregyházán. Elmondta, az állatkertekben nehezen születnek elefántok, ezért a tehenekre minden állatkerti szakmai csapat úgy vigyáz, mint a szemük fényére.
Metzi érkezését csaknem két éves szakmai munka előzte meg és hatalmas szakmai siker az állatparknak - mondta az igazgató. Hozzátette: Spanyolországban végezték el az állatorvosi vizsgálatokat és eredmények kiértékelését is.

Az új elefánt érkezésével három tehén és egy bika alkotja a nyíregyházi csordát: a huszonnégy éves Kwanza és lánya, a hétéves Kimani, egy fiatal bika, a huszonegy éves Jambo mellett a közönség hétvégétől már Metzit is láthatja, akinek várhatóan 2026 telén születik meg a borja a Sóstó Zooban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com