Újabb afrikai elefánt született a Nyíregyházi Állatparkban

Afrikai elefántborjú (Loxodonta africana) született szombaton a Nyíregyházi Állatparkban. A feltehetően nőstény ivarú utódot természetes úton, komplikációmentesen hozta világra az anyja.A tíz éve Svédországból érkezett, Kwanza névre hallgató 19 éves nősténynek ez már a második borja, az idősebb hím borjú, a napokban agyarműtéten átesett Kito három évvel ezelőtt született - mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek.

    
A szakember közlése szerint a valószínűleg nőstény ivarú új utód problémamentesen jött világra, anyja gondoskodóan terelgeti kifutójukban és már a csapat többi tagjával is megismertette.

Gajdos László megjegyezte, a következő huszonnégy óra kritikus lesz a kiselefánt számára, a gondozók remélik, hogy magához tudja venni a számára nélkülözhetetlen anyatejet, vagyis a tehén szoptatni fogja majd a kicsinyét.
    

Az ország legnagyobb elefántcsapatát a Nyíregyházi Állatpark tartja, a sóstógyógyfürdői látványosságban most négy afrikai és három ázsiai elefánt él. Kwanza párja, a két utód édesapja, a 26 éves Jack nevű elefántbika jelenleg a svájci Baselben egy tenyészprogramban vesz részt. Az igazgató megjegyezte, míg ázsiai elefántból több egyedet tartanak a hazai állatparkok, addig afrikaiból keveset láthatnak a látogatók. Utóbbi oka, hogy kevés a jó genetikai adottságokkal rendelkező afrikai elefántbika, akik alkalmasak lennének a fedeztetésre.
    

Afrikai elefánt Magyarországon csak a Nyíregyházi Állatparkban látható, ahol eddig háromszor született utód: elsőként 2007-ben, majd 2015-ben és 2018-ban. A világ legnagyobb és legerősebb szárazföldi emlőse az afrikai kontinensen honos, a Szaharától délre. Manapság az ottani nemzeti parkok és más védett területek lakója.
    

Az afrikai elefántnak egy nagyobb és egy kisebb termetű alfaja van. Az előbbi fajta bikája 3,4 méter magasra nő, súlya eléri a hat tonnát. A tehén kisebb, 2,8 méternyi és négytonnás. A legjellemzőbb testrészük, az ormányuk két méter hosszú.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com