Újra megnyílt az állatsimogató a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Megszűntek azok a korlátozások, amelyeket még márciusban vezettek be a száj- és körömfájásjárvány miatt, így újra látogatható az állatsimogató, illetve az Ausztrál-ösvény lakói közé is újra bemehet a közönség – tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert kedden az MTI-t.Az állatsimogatót március 10. óta csak kívülről lehetett megnézni, bemenni, illetve az ott lakó törpekecskéket és kis termetű juhokat megsimogatni nem lehetett – írták a közleményben.
Hozzátették, hogy

az átmeneti lezárás része volt azoknak az elővigyázatossági intézkedéseknek, amelyeket az állatkert a ragadós száj- és körömfájásjárvány miatt vezetett be.
Felidézték, hogy amikor a járványról az első információk napvilágot láttak, az intézmény szakemberei kockázatelemzést végeztek. Megállapították, hogy az állatkertben élő mintegy hétezer állat közül 540 olyan egyed akad, amelyet a járvány érinthet.

A sertéseken, szarvasmarhákon, juhokon és kecskéken kívül a tevefélék, az antilopok, a gazellák, a zsiráfok, az elefántok, egyes rágcsálók és a kenguruk is fogékonyak lehetnek a betegségre.

A kockázatelemzés alapján több korlátozást, illetve elővigyázatossági intézkedést vezettek be. Ezek nagy része csak az intézmény kulisszák mögötti működését érintette.

A szolgálati célokat ellátó kapukon például csak fertőtlenítő szőnyegen keresztül lehetett áthaladni. Az intézkedések közül néhány a nagyközönséget is érintette.
Az állatsimogató mellett lezárták az úgynevezett Ausztrál-ösvényt is, ahol a közönség a kengurukkal tartózkodhat egy térben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com