Végleg bezár a Tigrisvilág-sorozatban elhíresült állatkert

Végleg bezár a Tigrisvilág (Tiger King) című Netflix-sorozatban elhíresült oklahomai állatkert - idézte a jelenlegi tulajdonos Facebook-posztját a BBC hírportálja.Jeff Lowe a bezárást azzal indokolta, a Peta állatvédő szervezet egyre nagyobb nyomást gyakorol rá. A döntést azután hozta meg, hogy egy szövetségi bírónak az egymillió dolláros (293 millió forint) védjegyperben hozott határozata szerint az állatkertet át kellett adnia a felperesnek, Carole Baskinnek.

Ezt azt jelentette, hogy a jelenlegi üzemeltetőnek 120 napon belül el kell hagynia a területet.

    
Jeff Lowe üzlettársa volt a sorozat címszereplőjének, a Tiger King néven is emlegetett Joe Exoticnak, aki jelenleg 22 éves börtönbüntetését tölti bérgyilkossági kísérletben való részvételért és állatkínzásért. Lowe bejegyzésében azt írta, hogy a Tiger King-sorozat sok szempontból végleg megváltoztatta az életüket. "Több figyelmet - jót és rosszat - kaptunk, mint amennyit bárki megérdemel. Valószínűleg továbbra is minden állatvédő céltáblája leszünk, de készen állunk" - tette hozzá.
    

Arról is írt, hogy "új állatkerje" a Tiger Kinggel kapcsolatos új kábel- és streamingsorozat helyszíne lesz. A Tiger King világsiker lett az új koronavírus megfékezésére hozott korlátozások márciusi kezdetekor. A Netflix sorozata a Joe Exotic "művésznevű" oklahomai férfi színes életéről szól, amiben fontos szerep jutott fő riválisának, a floridában nagymacska-rezervátumot üzemeltető Carole Baskinnek.
    

A szolgáltató a hírek szerint rendelkezik a második évad jogaival is, miközben már számos külön film, vagyis spinoff is készül, köztük egy nyolcrészes sorozat, melyben Nicolas Cage játssza a címszerepet. A rivális Carole Baskinnek is jutott a rivaldafényből: a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy eltűnt és halottnak nyilvánított volt férje rokonai beperelték. Don Lewis 1997-ben tűnt el, Baskin következetesen tagadja, hogy köze lett volna az esethez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com