Világra jött az ötezredik vipera a Rákosivipera-védelmi Központban

A nyár folyamán 40 nőstény összesen 523 utódja jött a világra, július 24-én pedig világra jött a fajmegőrzést célzó tenyésztési program ötezredik rákosi viperája is az idén 20 éves fennállását ünneplő Rákosivipera-védelmi Központban - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.A fajt Méhely Lajos írta le 1893-ban a Rákoson (ma Budapest XVI. és XVII. kerületei) gyűjtött példányok alapján. A viperák élőhelyét a nedves, változatos szerkezetű, zsombékokkal gazdagított, részben vízborított láprétek és legelők képezik. A rákosi vipera kizárólag a Kárpát-medencében fordul elő, hazánkban jelenleg alig egy tucat elszigetelt populációja ismert a Kiskunsági, illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park területéről, ezért fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint - idézik fel a közleményben.

Mint írták, az 50 centimétert alig meghaladó, gyenge mérgű és nem támadékony kígyó tápláléka túlnyomó többségében sáskákból, szöcskékből, illetve kisméretű gyíkokból áll. A telet dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódva, hibernált állapotban vészeli át. A közleményben felidézik, hogy a Rákosvipera-védelmi Központ az MME és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésében 2004-ben létesült a nemzeti park területén.


A védelmi stratégiában megfogalmazott célok végrehajtásában komoly segítséget jelentettek az Európai Bizottság LIFE-Alapjától elnyert támogatások, amelyekhez az önrészt a magyar állam biztosította. A tenyésztés sikereinek köszönhetően 2010-ben megtörtént az első fogságban született rákosi viperák kibocsátása. Napjainkig 1020 ivarérett rákosi vipera kerül ki helyreállított vagy természetes élőhelyére, 14 kibocsájtási helyszínen - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com