Vörös macskamedve született a Nyíregyházi Állatparkban

Negyedik alkalommal született vörös macskamedve (Ailurus fulgens) a Nyíregyházi Állatparkban, a héthetes kölyköt szerdán mutatták be  Sóstógyógyfürdőn.A parkban hét éve együtt élő tenyészpárnak - a nyolcéves nőstény Ting-tingnek és a szintén nyolcéves hím Szecsuánnak - eddig ikrei születtek, most azonban csak egyetlen hím utód jött a világra. Az állatorvosok az első orvosi vizsgálat alkalmával megmérték testsúlyát, megvizsgálták egészségi állapotát, és féreghajtót adtak be neki.
    

A vörös pandaként is ismert állatok a Himalája, illetve Észak-Burma magashegyi erdeiben, valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban élnek 2000-4800 méteres magasságban. Bundájukat hosszú, durva fedőszőr és tömött aljszőrzet alkotja, amely melegen és szárazon tartja őket a hideg és nedves környezetben. Bozontos hosszú farkukat fejpárnának vagy takarónak használják.
    

A vörös macskamedve név az állatok medvére emlékeztető külsejére utal, félig behúzható karmaik segítségével ugyanolyan jól másznak fára, illetve nyalogatják magukat tisztára, mint a macska. Táplálékuk jórészt bambuszból áll, alkalmanként azonban előszeretettel fogyasztanak tojást, rovarokat, madárfiókát és kisemlősöket is. Mellső végtagjukon hat ujjuk van, a hatodik ujj a csuklócsont megnagyobbodása, amely szembefordítható a többivel, így könnyedén le tudják szakítani a bambuszhajtásokat.
    

A nap bármely szakában aktívak lehetnek, de főleg alkonyatkor járnak táplálék után. Átlagosan a napnak több mint felét töltik ébren, ami feltehetően az alacsony energiatartalmú táplálékhoz való alkalmazkodás miatt alakult ki. Jelenleg alig tízezer egyed él vadon, számuk az utolsó ötven évben körülbelül negyven százalékkal csökkent az élőhelyük elvesztése és az orvvadászat miatt. A faj fogságban nagyon nehezen szaporodik, ezért számít nagy szakmai sikernek az újabb nyíregyházi szaporulat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája a Bolognában megrendezett World Dog Show 2026 világkiállításon - tájékoztatta a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) csütörtökön az MTI-t.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

http://ujhazak.com