Hazaindultak a szalakóták, 1000 új költő hellyel, odúval várják őket a Kiskunsági Nemzeti Parkban

A szalakóták védelmére idén még nagyobb hangsúlyt fektet az MME. 1000 db új odúval várják őket haza a Nemzeti Parkban. 



Megkezdte hosszú útját a különleges madárfaj. Dél-Afrikából indulnak, a jeladók segítségével pedig végig nyomon követhető, hogy mikor merre járnak, illetve megjósolható az is, hogy pontosan mikor fognak megérkezni.

Mivel a faj veszélyeztetetté vált, a lecsökkent populáció miatt, így különös odafigyelést igényel védelmük, hogy minél tovább színesíthessék hazánk madár állományát. A szalakóta védelme a Kárpát-medencében nevű uniós program tette lehetővé, hogy az MME (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) és a Kiskunsági Nemzeti Park együttes erővel 1000 új és speciális odúval örvendeztesse meg a madarakat. 

Az új odúkban még védettebb és kényelmesebb körülmények között költhetnek majd a madarak, a hamar induló párzási időszakuk során. A költőhelyek egy részét a sűrű, fás területekre helyezték el, másik részüket pedig a villanyoszlopokra. Törekedtek rá, hogy olyan helyekre kerüljenek az odúk, ahol igazán jól érzik magukat a szalakóták, ezekre a tapasztalatokra pedig a több éves megfigyelés során tudtak szert tenni.  Az új odúk fabetonból készültek, ami azért jó, mert időtállóbbak régi fa elődjeiknél és nem utolsó szempont az sem, hogy sokkal jobban bent tartják a meleget is. Nagy reményeket fűznek ehhez a projekthez, mely nagyot dobhat a szalakóták populációjának fejlődésén. 


(forrás: sokszínűvidék)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com