Korábban nem tapasztalt mértékű lótuszvirágzás várható a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

Korábban nem tapasztalt mértékű lótuszvirágzás várható a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben, a szakemberek tavaly új helyre, a Nagy-tóba telepítették a gyökértörzseket, amely ideálisnak bizonyult a vízinövény számára - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) pénteken az MTI-vel.Több évnyi próbálkozás után tavaly sikeresen telepítettek lótuszokat az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó Nemzeti Botanikus Kertbe, ahol a szakemberek most korábban nem tapasztalt gazdagságú lótuszvirágzásra számítanak - olvasható a közleményben.
    

Mint írják, az indiai lótusz Kelet-Ázsiában nagy népszerűségnek örvendő, a meleg tavakban, valamint a csendes vízű holtágakban élő növény, amely szép küllemének és sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti sikerét. Amellett, hogy virágzáskor különlegesen szép látványt nyújt, többek között az élelmiszeriparban és high-tech anyagok gyártásánál is hasznosítják. Virága jól megkülönböztethető a tündérrózsákétól, melyek szintén most virítanak teljes pompájukban a tavak víztükrén úszva, ugyanis a lótuszvirág hosszú nyele mindig kiemelkedik a vízből.
    

"Évek óta próbálkozunk a telepítésükkel, kerestük e kényes szubtrópusi növény számára a megfelelő élőhelyet a kert tórendszerében, de eddig nem jártunk sikerrel. Tavaly új helyre, a Nagy-tóba telepítettük a rizómákat, egy méter mélyen a tápanyaggazdag iszapba, és úgy látszik, most megtaláltuk a növény számára az ideális élőhelyet. Az enyhe tél is hozzájárult a sikeres teleléshez, és most bimbók tömege emelkedik ki a víz felszíne fölé" - idézi a közlemény Lunk Gergelyt, a Nemzeti Botanikus Kert főkertészét.
    

A Nagy-tó partjáról jól megfigyelhető egy különleges jelenség is. A hamvaszöld lótuszlevelek mindig feltűnően tiszta felszínén a vízcseppek csillogó gömbökké formálódnak. Ennek a ritka látványnak a hátterében a levelek kékesszürke, víztaszító viaszrétege áll. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok bebizonyították, hogy a hidrofób viaszkristályok durva felületűek, ezért a víz nem tapad meg rajtuk, hanem gyöngyként lepereg. Ezt az úgynevezett lótusz-hatást használják fel az iparban a legújabb öntisztuló high-tech anyagok gyártásánál.
    

Vácrátóton a kert gazdag trópusi gyűjteményének otthont adó üvegházak is kinyitottak, így a Nagy-tóban éppen most nyíló lótuszvirágok mellett többek között a dél-amerikai származású golgotavirágok több faját és fajtáját is megtekinthetik a látogatók - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Sokkoló tények a Japánban található Aokigahara erdőről.

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

A szarkák és a varjak többek között az olyan fényes dolgok gyűjtögetésétől váltak híressé, mint a kulcsok, fémkupakok és elhagyott ékszerek.

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

Érdekességek hazánk egyik legkedveltebb turistacélpontjáról, a Pilis hegységről.

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Az emberi tevékenységek és az elmúlt évtizedek változásai miatt került veszélybe ez a hét terület.

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

A tudomány egyik legnagyobb rejtélye a pacára hasonlító teremtmény, ami agy nélkül tanul, száj nélkül táplálkozik és szinte elpusztíthatatlan.

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Hat fontos tudnivaló a kontinenst sújtó tűzvészről.

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Öt nyugodt táj, ahol jókat lehet kirándulni.

Gyönyörű természeti jelenségek

Gyönyörű természeti jelenségek

Nyolc káprázatos látvány, amitől eláll az ember lélegzete.

Golflabdák estek az égből Punta Gordában

Golflabdák estek az égből Punta Gordában

Béka, hús, golflabda és pénz is esett már az égből.

A legszebb tavaszi sétahelyszínek Magyarországon

A legszebb tavaszi sétahelyszínek Magyarországon

Tíz belföldi kirándulóhely, ha nem vágysz hosszú túrázásra.

http://ujhazak.com