15 ezer tudós írt rémisztő levelet a Föld állapotáról

Az első figyelmeztetés óta sokat romlott a helyzet.25 évvel ezelőtt jelent meg az első „emberiségnek szóló levél”, amit az Aggódó Tudósok Szövetsége (Union of Concerned Scientists) fogalmazott meg. Az első levelet 1700-an írták alá, míg a most megjelent második üzenetet 184 ország 15 ezer 363 tudósa szignózta, ez pedig jól mutatja, hogy mennyit romlott a helyzet 1992 óta.

Az aggódó tudósok szerint az első levélben megfogalmazott összes probléma csak súlyosbodott az elmúlt 25 évben. A Föld populációja fenyegető gyorsasággal növekszik, és megállíthatatlan tempóban éli fel a bolygó korlátozott forrásait.

Ez ellen se a média, se a tudomány, de mások sem tesznek eleget.

Ez azért jelent komoly bajt, mert amennyiben az emberiség nem tesz sürgős lépéseket az ügyben, akkor a biológiai sokszínűséget katasztrofális veszteség fogja érni, az emberiség pedig szenvedni fog.

A szakértők véleménye az, hogy növelni kell a szárazföldi és a tengeri természetvédelmi területeket, szigorítani kell az orvvadászat elleni törvények végrehajtását, és korlátozni kell a vadállat-kereskedelmet. A nők oktatásának szélesítése is fontos, ahogy a növényi táplálkozás felé való elmozdulás is. Emellett a megújuló energiahordozók használatának növelése is sürgető feladat.

A tudósok szerint hamarosan túl késő lesz, ezért emlékeztetnek a környezeti csapásokra, a klímaváltozásra, az erdőirtásra és a fajok tömeges kihalására, de a nyílt levélből az is kiderült, hogy az egy főre eső édesvízkészlet 26 százalékkal csökkent, míg az óceáni holt zónák száma 75 százalékkal emelkedett.

Az elmúlt 25 évben 300 millió hektárnyi erdő eltűnt, miközben a globális átlaghőmérséklet és a szén-dioxid-kibocsátás látványosan nő. Az állatvilág egyedszáma folyamatosan csökken, míg az emberi populáció 35 százalékkal emelkedett.William Ripple amerikai ökológus, az Oregoni Állami Egyetem kutatója, és a megjelent levelet író tudósok vezetője, elmondta, hogy szerinte az emberiség most egy második figyelmeztetést kapott tőlük:

„Az emberiség nem teszi meg a legfontosabb lépéseket. Nem fékezi meg a populáció növekedését. Nem csökkenti az üvegházhatású gázokat, nem ösztönöz megújuló energiaforrások használatára, nem védi az élőhelyeket, és nem tesz semmit az állatvilág pusztulása ellen, hogy megóvja a bolygó bioszféráját, ami veszélybe került.

Abban bízunk, hogy a levelünk nyilvános vitákat fog szülni a világ klímájáról és a természet védelméről.”

A változás reményében Ripple egy új, független szervezetet hozott létre a kollégáival, aminek a Világ Tudósainak Szövetsége (Alliance of World Scientists) nevet adták. A tudósok ezzel a szervezettel szeretnék szolgálni a környezet védelmét és az emberiséget.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com