A fizikai után a matematikai diákolimpiára készül Szabó Attila

Könnyebbnek érezte a tavalyinál a Nemzetközi Fizikai Diákolimpia (IPho) idei feladatait Szabó Attila, a verseny történetének egyetlen kétszeres abszolút győztese, aki hazaérkezését követően az MTI megkeresésére hétfőn elmondta: elindul a jövő héten kezdődő matematikai diákolimpián is, bár érzése szerint, matekból nem teljesít "olyan jól".

OLYMPUS DIGITAL CAMERA"A tavalyi verseny kiugróan nehéz, a mostani könnyebb, ám hosszabb volt, többet kellett számolnunk" - mondta a pécsi Leőwey Klára Gimnázium 12. osztályos tanulója, hozzátéve: nagyon örül az újabb győzelemnek, már csak azért is, mert előtte még senkinek sem sikerült kétszer abszolút elsőséget szereznie.

Az idei, 44.

Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát Koppenhágában rendezték meg a múlt héten 82 ország 381 indulójának részvételével. Magyarországot versenyzőként öten képviselték, Szabó Attilát tanára, Simon Péter is elkísérte Dániába.
Szabó Attila beszámolt arról, hogy maga a verseny két napig tartott. A résztvevőknek az első, elméleti fordulóban öt óra alatt három komoly elméleti feladatot kellett megoldaniuk. Egy nap szünet után következett a mérési forduló, amikor szintén öt óra állt rendelkezésükre két mérési feladat elvégzéséhez.

A fiatalember ezen feladatok összesített eredményei alapján győzött, ugyanakkor nem sokat pihenhet, a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián is megméretteti magát. "A jövő héten utazom Kolumbiába, ahonnan éremmel szeretnék hazatérni" - fogalmazott.
Hangsúlyozta: abszolút első helyet nem vár magától, mert matekból nem olyan "kimagaslóan jó", mint fizikából, ráadásul ez lesz az első nemzetközi matematikai diákolimpiája. Bár azon korábban is szeretett volna indulni, nem volt lehetősége rá, mivel azt rendszerint a fizikaival egy időben rendezik.

Szabó Attila elmondta, fizikus szeretne lenni. "A középiskolai fizikán belül a mechanikát és az elektromosságtant kedvelem inkább. Előbbit a szép és tiszta matematikai leírásmód miatt, az utóbbit pedig azért, mert az az érdekes jelenségek halmaza" - fogalmazott.
Hozzáfűzte, mivel a fizikai kutatások vonalában a modern fizika különböző ágai vannak, egyelőre nem tudja, mi lesz a kutatási területe, mert ezek az egyetemi, így számára még részben ismeretlen tananyagok részei.

Elmondta: ősztől a cambridge-i egyetem természettudományok szakán folytatja tanulmányait, ahol fizika szakirányt választ majd. Elképzelhető, hogy egy olyan oktatója is lesz, aki a két-három fős csoportfoglalkozásokon kívül a tananyagban nem szereplő ismeretek megszerzésében segíti.
Szabó Attila arra a kérdésre, hogy Magyarországon, vagy külföldön képzeli-e el tudományos karrierjét, azt mondta: erre még korai válaszolni.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com