A globális felmelegedés miatt nő a turbulencia kockázata a repülésnél

A globális felmelegedés miatt nő a turbulencia kialakulásának kockázata a repülésnél - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a Geophysical Research Letters folyóiratban publikáltak.A BBC hírportálja által ismertetett tanulmány szerzői, a brit Reading Egyetem kutatói a tiszta időben kialakuló turbulenciát vizsgálva megállapították, hogy 1979 és 2020 között 55 százalékkal nőtt a turbulencia kialakulásának kockázata egy jellemzően forgalmas észak-atlanti útvonalon.
    

A kutatók a megnövekedett szén-dioxid-kibocsátás miatti felmelegedésre vezették vissza a gyakrabban tapasztalható turbulencia okait, ugyanis megállapításuk szerint a felmelegedés miatt nagy magasságban megváltozott a szelek sebessége. Paul Williams professzor, a Readingi Egyetem légkörkutatója, a tanulmány társszerzője hangsúlyozta, hogy kutatásaik bizonyították: az éghajlatváltozás miatt gyakoribbá vált a tiszta időben tapasztalható turbulencia. Hozzátette: ez egyúttal azt jelenti, hogy a turbulencia veszélyeinek csökkentésére a következő évtizedekben fejleszteni kell az előrejelző és érzékelőrendszereket.
    

A turbulencia kialakulásának legnagyobb növekedését az Atlanti-óceán északi részén húzódó repülési útvonalakon tapasztalták, de Európában, a Közel-Keleten és az Atlanti-óceán déli részén is nőtt az előfordulása. A műholdas megfigyeléssel a turbulenciát nem, de a légáramlat szerkezetét és alakját ki lehet mutatni, és ez lehetővé teszi, hogy a tudósok elemezhessék.
    

A radarok jelzik a viharok okozta turbulenciát, de a tiszta időben kialakuló turbulencia szinte láthatatlan és nehezen észlelhető. A repülőgépek utasai számára azonban nemcsak kellemetlen lehet a turbulenciában repülés, de a rázkódás akár sérüléseket is okozhat. A tiszta időben jelentkező turbulencia azért is veszélyes, mert úgy kerülhet bele a repülő, hogy nem észlelik időben, és az utasok esetleg nincsenek bekötve.
   

A kutatók arra is rámutattak, hogy a turbulencia okozta károk a légi közlekedésben csak az Egyesült Államokban évi 150-500 millió dolláros (51-170 milliárd forint) veszteséget okoznak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com