A hiperbár oxigénterápia visszafordíthatja az öregedést

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A hiperbár oxigénterápia (HBOT)  egészséges idősödő felnőtteknél megállíthatja a vérsejtek öregedését, és megfordíthatja az öregedés folyamatát a Tel-Aviv-i Egyetem (TAU) és az izraeli Samír kórház közös kutatása szerint.A kutatók 35 egészséges, 64 éves, vagy annál idősebb személynek 60 hiperbár oxigénkezelést adtak 90 napos időtartam alatt.  A kutatásban résztvevőktől vérmintákat vettek a terápia előtt, alatt és után, valamint egy kis idővel a kezeléssorozat befejezése után.

    
A tudósok a vérben lévő különböző immunsejteket vizsgálták, és összehasonlították az eredményeket. Azt figyelték meg, hogy hiperbár, vagyis túlnyomásos kamrában eltöltött idő miként hat az öregedéssel és annak betegségeivel kapcsolatos két fő folyamatra: a telomerek hosszára (minden kromoszóma mindkét végén elhelyezkedő védőrégiók) és az öreg és rosszul működő sejtek felhalmozódására a szervezetben.
    

Az Aging című tudományos szakfolyóiratban megjelent tanulmányuk szerint a vérben megtalálható immunsejtekre figyeltek, és megállapították, hogy a telomerek akár 38 százalékkal is hosszabbá váltak a kezeléstől, miközben akár 37 százalékkal csökkent az öregedő sejtek jelenléte. Az eredmények azt mutatták, hogy a kezelések két fő szempontból valójában megfordították az öregedés folyamatát: a telomerek 20-38 százalékkal hosszabbak lettek, noha elméletileg rövidülniük kellett volna az idő előrehaladtával,  és sejttípustól függően jelentősen, 11-37 százalékkal csökkent az öregedő sejtek százalékos aránya a teljes sejtpopulációban.
    

A kutatást Sáj Efrati professzor, a TAU orvosi és neurológiai karának professzora, egyben a Samír kórház hiperbár orvosi központjának alapító-igazgatója, valamint  Amir Hadanny, a központ kutatási igazgató-orvosa vezette. Efrati hangsúlyozta, hogy míg korábban elsősorban fejsérülteknél, agyvérzésen átesett betegeknél figyelték a hiperbar oxigénkamra hatását, ezúttal egészséges idős emberek voltak az alanyok, s náluk kutatták, hogy  az ilyen kezelések képesek-e lelassítani, leállítani vagy akár megfordítani a normális öregedési folyamatot a sejtek szintjén.
    

Jelenleg elsősorban a telomer rövidülését tekintik az öregedés biológiai alapjának, ezt próbálják hosszabbítani gyógyszerekkel, életmód-változtatással és intenzív testmozgással. A Tel-Aviv-i kutatók bebizonyították, hogy hasonló hatást lehet elérni HBOT terápiával is, az öregedés visszafordítható legalábbis az alapvető sejtmolekuláris szinten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com