A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program részesült támogatásban

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23 kutatási program összesen 8 milliárd forintot nyert el, a nyertes projektekben 14 magyar egyetem vesz részt - erről beszélt a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn reggel az M1 Ma reggel című műsorában.Hankó Balázs elmondta: a magyar intézmények a program keretében idén is olyan világszínvonalú intézményekkel működnek együtt, mint a Harvard, a Yale, a Johns Hopkins az Oxfordi Egyetem, a szingapúri egyetem és a University College London.

A Semmelweis Egyetem például a demencia vonatkozásában végez kutatásokat a londoni egyetemmel és a szingapúri egyetemmel közösen, illetve a Harvarddal mesterséges intelligencia kutatásokat végez az orvostudomány területén. A veszprémi Pannon Egyetem a Yale-lel az agráriumban keletkező hulladék felhasználásával kapcsolatosan kutat, a Szegedi Tudományegyetem közös mRNS-kutatásokat folytat a Pennsylvaniai Egyetemmel, ahol Karikó Katalin is kutat - sorolta a miniszter.

Hozzátette: a magyar egyetemi hálózat az Kárpát-medencében gondolkodik, ez jól látható a HU-Rizont programból is, amelynek keretében a Sapientia, tehát az Erdélyi Tudományegyetem például a Kaliforniai Egyetemmel kutat együtt a mesterséges intelligencia területén, Beregszászon pedig a II.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rákóczi Ferenc Egyetem a digitalizáció kapcsán végez kutatásokat.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakorlati eredményeket várnak a HU-Rizont programtól, Hankó Balázs kifejtette: egyrészt Magyarország előrelép a rangsorokon, másrészt a kutatók egyre jobb együttműködéseket kötnek, harmadrészt a fiatalok nemzetközi kutatási környezetbe kerülnek.

"Ez mind a magyar innovációkat erősíti. Mi nem genderkutatásokat finanszírozunk, mint a Horizont, hanem egészséges élettel, digitalizációval, mesterséges intelligenciával, energiakérdéssel, agráriummal kapcsolatos kutatásokat" - hangsúlyozta a miniszter.

A műsorban szó volt arról is, hogy a HU-Rizont program azért indult, mert az Európai Unióban a Horizontból és az Erasmusból is kizárták a modellváltó egyetemeket. Hat modellváltó egyetem pert is indított az Unió bíróságán.

A téma kapcsán Hankó Balázs hangsúlyozta:

"Néhány alapvetést meg kell fogalmaznunk. Egy: a felsőoktatás nemzeti hatáskör, így nincs hozzá köze az Európai Bizottságnak. Kettő: pénzügyi zsarolást és politikai bosszút végeznek, a magyar egyetemistákat és a magyar kutatókat akarják kizárni. Odáig jutottunk, hogy Krausz Ferenc Nobel-díjas professzorunknak nem akarnak kutatási finanszírozást adni" - hívta fel a figyelmet a miniszter.

"Mindezt úgy csinálta az Európai Bizottság, hogy sem előzetes hatástanulmányt nem végzett, sem az egyetemeket nem kereste meg ennek kapcsán. Mindezek alapján hat magyar egyetem beperelte az Európai Bizottságot, az Európai Tanácsot és az Európai Parlamentet. Szeptemberben indult a per, és az Európai Bíróság bírói sem értették, hogy mi történik itt. A pernek csak egy eredménye lehet, hogy a magyar egyetemeknek és Magyarországnak igazat adnak, mert Brüsszel politikai zsarolást hajt végre" - jelentette ki Hankó Balázs.

A beszélgetés során elhangzott az is, hogy a kormány által korábban indított programoknak köszönhetően több mint 11 ezer diák jutott el a világ vezető egyetemeire. Szó esett arról is, hog kormány jövőre 120 milliárd forintot biztosít az egyetemi kutatások támogatására.

Hankó Balázs a kormány által a kutatók számára nyújtott támogatások kapcsán elmondta: megújult a teljes magyar felsőoktatás és a teljes magyar tudományos hálózat.

"Hosszú távra, eredményekre szerződünk. Mi, a kormányzat részéről így tudjuk garantálni azt, hogy anyagi biztonság legyen" - hangsúlyozta a miniszter.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Hankó Balázs kifejtette, hogy az idei és a tavalyi évben összesen 20 milliárd forintot biztosított a kormány a HU-Rizont programra, amelynek keretében az idei 23 programnyertessel és a tavalyi 30 programnyertessel összesen 53 kutatási program valósul meg.

"Ez a 20 milliárd forint több mint a duplája annak, amit a Horizont programból valaha is kaptunk. Ott beosztottak voltunk, itt vezetők vagyunk" - hívta fel a figyelmet a miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

http://ujhazak.com