A kakaó flavonoidjai fokozhatják az agy oxigénellátását

A kakaó flavonoidjai egészséges felnőtteknél fokozzák az agy oxigénellátását, ezzel javítják a kognitív teljesítményt egy új amerikai kutatás szerint.Jobb eredményeket mutattak a gondolkodást igénylő, bonyolult feladatok megoldásában azok a résztvevők, akik előtte kakaóflavonoidokat fogyasztottak - derült ki az Illinois-i Egyetem honlapján megjelent kutatásból. A kutatók olyan felnőtteket kértek fel, akik nem dohányoztak, nem volt tudomásuk agyi, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségükről.

    
A 18 résztvevőt két szakaszban tesztelték, az egyik előtt flavonoidokban gazdag, a másik előtt feldolgozott, nagyon kevés flavonoidot tartalmazó kakaót kaptak. Se a résztvevők, se a kutatók nem tudták, mikor melyik kakaót fogyasztották.

Mintegy két órával a kakaó fogyasztása után a résztvevők öt százalék szén-dioxidot, vagyis a normális érték körülbelül százszorosát tartalmazó levegőt lélegeztek be, amivel azt szokták vizsgálni, hogyan reagál az agy érrendszere erre a kihívásra.
    

A szervezet erre jellemzően úgy válaszol, hogy növeli az agy vérellátását, ami több oxigént jelent, és lehetővé teszi, hogy az agy több szén-dioxidtól tisztuljon meg - mondta el Gabriele Gratton, az egyetem professzora. Funkcionális közeli infravörös spektroszkópia (NIR-spektroszkópia) eljárással megmérték a homlokkéreg oxigénellátottságát. Ez az agyi terület kulcsszerepet játszik a tervezésben, a viselkedés szabályozásában és a döntéshozatalban is.
    

A kutatók emellett bonyolult feladatok elé állították a résztvevőket, ahol időnként ellentmondásos vagy egymással versengő utasítások között kellett eligazodniuk. A résztvevők többségének agyában gyorsabb és erősebb oxigénszállítást mértek, ha kakaóflavonoidokat, mintha semmit, vagy kevés flavonoidot tartalmazó kakaót fogyasztottak.
    

A flavonoidos kakaó fogyasztása után jobban teljesítettek a kognitív tesztek többségén is: 11 százalékkal gyorsabban oldották meg a komplex problémákat ahhoz képest, amikor nem, vagy kevés flavonoidot fogyasztottak. A könnyebb feladatoknál azonban nem volt mérhető különbség. "Ez arra utal, hogy a flavonoidok a nagyobb kihívást jelentő problémák esetén segíthetnek" - mondta Catarina Rendeiro, a Birminghami Egyetem táplálkozáskutatója.
    

A résztvevők szervezete nem egyformán reagált a kakaóflavonoidokra. A legtöbbnek segített, de volt egy kis csoport, amelynek nem - tette hozzá. A 18 fős csoportból négynél nem mutatkozott különbség, ha flavonoidok után végezték el az oxigénellátási tesztet és a bonyolult feladatokat. "Mivel ők voltak azok, akik már a legelső, flavonoidok nélküli vizsgálatokban is a legjobb eredményeket mutatták, ez azt jelentheti, hogy akik már eleve fittek, azoknál nincs sok lehetőség a javulásra" - magyarázta Rendeiro.
    

A Scientific Reportsban megjelent tanulmány szerzői szerint az eredmények arra utalnak, hogy a kakakóflavonoidok fogyasztása után javuló vérellátás összefügg a kognitív működés javulásával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com