Kifejlesztették a malária elleni védőoltást

A malária elleni védőoltás kifejlesztésének küzdelmében úgy tűnik, hogy végre biztató eredmények születtek. Az első vakcina forgalmazását 2015-ben kezdhetik el.


A betegség világszerte minden évben kétszáz millió embert fertőz meg és legalább hatszázezren halnak meg. Szomorú, hogy a halálozások között legtöbb a gyermek. Szélesebb körben az oltóanyagok leghamarabb 2016-ban használhatóak.

1

A GlaxoSmithKline fejlesztése alatt lévő oltóanyagot a Path Malaria Vaccine támogatja. Az utóbbi intézet alelnöke David Kaslow az új vakcinát az európai hatóságoknál szeretné bejegyeztetni.

A válasz 2015-re várható az Európai Gyógyszerügynökségtől. Amennyiben rábólint a szervezet a védőoltásra, elsősorban az afrikai országokban élők fognak a vakcinához jutni. Az itteni engedélyeztetések pedig 2016-ig eltarthatnak.

[ads1]

2

Az oltás leghatékonyabban az idősebbek körében működött. A korcsoportokban a megbetegedések száma 56%-al csökkent. A fiatalabbak megbetegedéseinek száma pedig 31%-al lett kevesebb. Tapasztalatok szerint a vakcina hatékonysága 18 hónap után csökkent. Az idősebb korosztályban a hatás ekkorra csak 46%-ra, a fiatalabb korosztályban 27%-al csökkent. Kaslow a hatékonyság csökkenésére számított, mint általában az oltóanyagok kifejlesztésénél.

3

Az első oltás után húsz hónappal a gyermekek egy másik védőoltást is kaptak. A kutató munkatársak jelenleg arra várnak, hogy a módszerrel a védelem milyen hatékony lesz. Nincs még arra magyarázat, hogy a védőoltás miért hatásosabb idősebb gyerekeknél. A tudósok ezt a jelenséget is szem előtt tartják és jelenleg néhány hipotézis született a magyarázatra.

[ads2]

4

Egyes feltevések szerint a csecsemők ellenálló képessége még nincs annyira kifejlődve, hogy szervezetük hatásos ellenanyagot termeljen az oltóanyagra immunválaszként. A másik lehetséges magyarázat az lehet, hogy az idősebb gyerekek már kaptak már egyéb oltásokat is kaptak (hepatitis B), amelyeknek egyes elemei kölcsönhatásba léphettek a malária elleni vakcinával?

Azonban felvetődik a kérdés, hogy valóban segíteni fog ez a vakcina? Ide kattintva olvashatnak a tényekről, amik a védőoltások ellen szólnak!

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com