A mérsékelt tea- és kávéfogyasztás csökkentheti a stroke és a demencia kockázatát

A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.A tudósok a területen végzett eddigi legnagyobb kutatásban 365 ezer 50-74 éves ember adatait követték több mint egy évtizedig. A kutatás egyik fontos eredménye szerint a naponta 2-3 csésze kávét vagy 2-3 csésze teát fogyasztóknál 32 százalékkal kisebb volt a kockázata az agyvérzésnek.
    

A stroke számlájára globálisan a halálozások 10 százaléka írható, a demencia pedig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma világszerte, 2050-re már mintegy 130 millió embert érinthet. A UK Biobank adatbázisa alapján végzett kutatásban résztvevők maguk számoltak be arról, hogy mennyi kávét és teát ittak naponta.

A kutatás ideje alatt a 365 ezer résztvevő közül 5079-nél alakult ki demencia, és 10 053 esett át legalább egy agyvérzésen.
    

A tanulmány szerint azoknál csökkent legjobban az agyvérzés vagy a demencia kockázata, akik naponta 2-3 csésze kávét vagy 3-5 csésze teát, vagy vegyesen 4-6 csésze teát és kávét ittak. A napi 2-3 kávét vagy 2-3 teát fogyasztóknál 28 százalékkal kisebb volt a demencia kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéztak vagy teáztak.
    

A kutatást végző Jüan Csang és kollégái, a kínai Tiencsini Orvosi Egyetem tudósai megállapították, hogy a kávézás önmagában vagy a kávé és tea fogyasztása szintén kapcsolatba hozható az agyvérzés utáni demencia kialakulásának alacsonyabb kockázatával. A Plos Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői szerint a kávé és a tea mérsékelt fogyasztása külön-külön is, valamint a kávé- és teafogyasztás kombinálva is csökkentheti az agyvérzés és a demencia kockázatát.
    

A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a UK Biobank adatbázisa a teljes népesség viszonylag egészséges mintáját képviseli, ezért nem biztos, hogy a tanulmány megállapításait általánosítani lehet. Bár lehetséges, hogy a kávé és a tea védelmet nyújthat az agyvérzés, a demencia és az agyvérzést követően kialakuló demencia ellen, a kutatók szerint ebből nem lehet ok-okozati összefüggésre következtetni.
   

Tara Spires-Jones, az Edinburgh-i Egyetem Demenciakutató Intézetének vezetője - aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében - kiemelte, hogy további kutatásokra van szükség a tea és a kávé, valamint az agyvérzés és a demencia kockázata közötti lehetséges biológiai összefüggések teljes körű megértéséhez. Kevin McConway, az alkalmazott statisztika emeritus professzora pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az agyvérzés és a demencia kockázata nem egyenletesen növekedett vagy csökkent a tea és a kávé fogyasztásával.     


Az agyvérzés vagy a demencia kockázata alacsonyabb volt azoknál, akik viszonylag kevesebb kávét vagy teát ittak, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak, viszont egy bizonyos kávé- és teamennyiség után a kockázat ismét növekedni kezdett, míg végül magasabb lett, mint azoknál, akik nem ittak semmit - magyarázta. McConway hozzátette: a napi 7-8 csésze kávét fogyasztóknál az agyvérzés kockázata magasabb volt, mint a nem kávézóknál, és jóval magasabb a napi 2-3 csészét fogyasztóknál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com