A Nyugat-Balkán folyóira tervezett vízierőművek 11 őshonos halfaj kihalását eredményeznék

Szinte minden tizedik európai halfajt a kihalás szélére sodorják a nyugat-balkáni térség folyóira tervezett vízierőművek a Grazi Egyetem kutatói vezetésével készült nagyszabású tanulmány szerint.A térségbeli államok kutatónak részvételével összeállított tanulmány felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat-Balkánon élő 113 édesvízi halfaj közül 11 őshonos faj kihalna, hét a kihalás szélére kerülne, négy súlyosan veszélyeztetetté, 24 pedig veszélyeztetetté válna, ha elkészülne a térségbe tervezett vagy már épülő, mintegy 2800 vízi erőmű, amelyek több mint egyharmada Natura 2000 területen lenne.

    
Elemzésük szerint Európa 531 édesvízi halfaja közül 49 kihalna vagy kihalás szélére kerülne, valamint balkáni állományának 30-100 százalékát elveszítené. A 11 kihaló halfaj között van számos sügérféle, csíkféle, küszhal, a balkáni bucó, valamint a hellén ingola. Valamennyi halfaj őshonos a Balkánon, Európa puhatestű- és halfajainak egyik legsokszínűbb paradicsomában. Három vízi út, a Neretva völgye, a Moraca és a Drina vízgyűjtő rendszere mintegy 50 veszélyeztetett és védett halfaj otthona.
     

A térség országai, köztük Szerbia, Montenegró és Bosznia-Herzegovina egyre gyorsabb ütemben fejlesztik vízierőműveiket, hogy eleget tegyenek az Európai Unió zöldenergia-követelményeinek, mielőtt csatlakoznának az unióhoz. Teszik ezt annak ellenére, hogy a kutatók szerint a vízierőművek évente ugyanannyi metánt bocsátanak ki, mint Kanada.
    

Steven Weiss, a tanulmány szerzője a The Guardian című brit napilapnak elmondta: a tervezett vízierőművek nagy sűrűsége mindenre hatással van a térségben. "Egész folyórendszereket víztározókká alakít át, amelyeknek szükségük lenne vizük elvezetésére. Szétzilálja a vándorlási útvonalakat, a mocsarakat kiszárítja, elszigeteli, ami drámai hatással van a madarakra. Ez egy teljes láncreakció" - magyarázta.
   

A tanulmánynak arra kell késztenie minket, hogy megálljunk, és elgondolkozzunk. Nyilvánvalóan lehetetlen, hogy minden terv megvalósuljon, különben az egész térséget betonnal borítanánk be - mondta az EU egyik név nélkül nyilatkozó illetékese a brit napilapnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

http://ujhazak.com