A sötét energia megértéséhez 40 millió galaxist térképeznek fel a csillagászok

Az univerzum 70 százalékát alkotó titokzatos sötét energia megértéséhez 40 millió galaxist térképeznek fel a csillagászok egy nemzetközi együttműködésben végzett kutatás során, amelyben részt vesz az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének (CSFK CSI) munkatársa is - közölte az ELKH kedden az MTI-vel.Az univerzum egyre gyorsuló kozmikus tágulása a világegyetem körülbelül 70 százalékát kitöltő titokzatos sötét energiával hozható összefüggésbe, amelyet a projekt során a Dark Energy Spectroscopic Instrument (DESI) segítségével térképeznek fel a csillagászok.
    

Az ötéves projektben a kutatók összesen közel 40 millió galaxist, kvazárt és csillagot vizsgálnak. A kollaboráció a közelmúltban nyilvánosságra hozta az első 2 millió objektum adatait, amelyek ellenőrzésében Kovács András, az ELKH CSFK CSI tudományos munkatársa, az intézetben működő Lendület-kutatócsoport vezetője is részt vett.
    

A kutatók magyarázata szerint ahogy az univerzum tágul, a benne utazó fény hullámhossza is megnyúlik, azaz vörösebbé válik. Erre a jelenségre kozmológiai vöröseltolódásként szokás hivatkozni. Minél távolabb van a vizsgált galaxis, annál nagyobb a vöröseltolódás, amelynek a pontos meghatározása optikai spektrumok felvételével rendkívül idő- és műszerigényes folyamat.
    

A néhány színszűrővel végzett pontatlanabb, de nagy területet lefedő fotometrikus becslések és az égbolt kisebb részét felmérő, ám pontosabb spektroszkópiai programok után a DESI projekt arra specializálódott, hogy ezek előnyeit kombinálva nagy pontossággal gyűjtsön vöröseltolódás-adatokat az égbolt jelentős hányadáról.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezeket aztán a kutatók felhasználhatják a kozmológia legnagyobb rejtélyeinek, köztük olyan kérdéseknek a megoldására, mint hogy mi az a sötét energia és hogyan változott az univerzum története során.
    

A beszámoló szerint a 80 terabájtos adathalmaz az égboltfelmérés 2020-ban és 2021-ben végzett tesztfázisainak hat hónapja alatt készült 2480 expozícióból származik, ennek ellenőrzésében vett részt Kovács András. Az egyesült államokbeli Arizona államban működő DESI spektrográf üzembe helyezése és a hivatalos tudományos folyamat kezdete között a kutatók megbizonyosodtak róla, hogy a távcső használati terve megfelel a tudományos céloknak. Emellett ellenőrizték többek között, hogy mennyi időbe telik különböző fényességű galaxisok megfigyelése, és megerősítették a részletesebben megfigyelendő galaxisok kiválasztását.  
    

"A tény, hogy a DESI kiválóan működik, és hogy a felmérés tesztfázisa során rögzített tudományos minőségű adatmennyiség összemérhető a korábban befejezett égboltfelmérésekkel, monumentális teljesítmény" - hangsúlyozta a közleményben Nathalie Palanque-Delabrouille, a DESI társszóvivője és a kísérletet irányító kaliforniai Lawrence Berkeley National Laboratory tudósa.
    

"Ez az eredmény azt mutatja, hogy a DESI egy egyedülálló spektroszkópos égboltfelmérés, amelynek adatai nemcsak lehetővé teszik a sötét energia tanulmányozását, hanem a teljes tudományos közösség számára is hasznosak lesznek más témák, például a sötét anyag, a gravitációs lencsézés és a galaxismorfológia szempontjából" - tette hozzá.  
    

A DESI műszer 5000 robotpozícionálót használ az optikai szálak mozgatásához, amelyek a millió vagy milliárd fényévre lévő objektumokból érkező fényt rögzítik. Ez a világ legnagyobb teljesítményű többobjektumos égboltfelmérési spektrográfja, amely egyetlen éjszaka alatt több mint 100 000 galaxis fényét képes megmérni. A beérkező fény spektrumának részletei információt nyújtanak a kutatóknak az objektum távolságáról a vöröseltolódása révén, így létrehozható egy háromdimenziós kozmikus térkép a Tejútrendszer körüli anyag eloszlásáról, akár milliárd fényéves skálákon.
   

Mint írták, a felmérés tesztelésének egyik kulcsfontosságú eleme volt az azonosító szoftverek fejlesztése, amelyek automatikusan osztályozzák a több tízmillió csillag, galaxis és kvazár spektrumait az elkövetkező öt év során. "A felmérés tesztfázisában vizuálisan is ellenőriztük több ezer megfigyelt DESI-spektrum minőségét és a megfigyelések osztályozását csillagokra, fényes galaxisokra és távolról is látható aktív galaxismagokra, azaz kvazárokra is" - idézi a közlemény Kovács Andrást.
   

"Sikerült optimalizálnunk a klasszifikációs algoritmusokat és megerősíteni a DESI megfigyelési stratégiáját. A saját kutatásaim szempontjából különösen a kozmikus háló távoli régióinak a kvazárok által kirajzolódó térképe lesz érdekes, amely segíthet az univerzum legextrémebb szuperhalmazainak azonosításában is, abban a korban vizsgálódva, amikor az univerzum csupán negyedannyi idős volt, mint napjainkban" - tette hozzá a kutató.
    

A kollaboráció tudományos cikkeket is közzétett az előzetes adatközléshez kapcsolódóan, amelyek a galaxisok csoportosulásának korai statisztikus mérései mellett ritka kvazárok tanulmányozását, valamint a teleszkóp működésének és a felmérés terveinek leírásait is tartalmazzák. A DESI által előállított kivételes spektroszkópiai adathalmaz nemcsak a kozmológiai rejtélyek megértését segíti elő, hanem rengeteg információt nyújt például a galaxisok centrumában lévő szupermasszív fekete lyukak tulajdonságainak vizsgálatához, a galaxisok képződésének és fejlődésének tanulmányozásához, valamint a körülöttük lévő csillagok és a galaxisok közti anyag feltérképezéséhez is, miközben egy új tudósgeneráció kineveléséhez is hozzájárul - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com