A Szaturnusz külső gyűrűje a feltételezettnél sokkal hatalmasabb

A Szaturnusz külső gyűrűje a feltételezettnél sokkal hatalmasabb - erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók a NASA széles látószögű infravörös felfedező műholdja, a WISE segítségével végzett megfigyelései alapján.

A Marylandi Egyetem, a Virginiai Egyetem, valamint a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) csillagászai eredményeiket a Nature tudományos folyóiratban ismertetik.

5579705b2a8cf

A NASA másik infravörös űrteleszkópja, a Spitzer segítségével 2009-ben fedezték fel a gigantikus képződményt. Ezt megelőzően a csillagászoknak a Szaturnusz 7 fő gyűrűjéről volt tudomásuk, amelyeket A-tól E-ig betűkkel jelöltek meg.

A legkülsőbb gyűrűt ugyanis olyan parányi részecskék alkotják, és anyaga annyira diffúz, hogy alig-alig vehető észre a látható fény tartományában. A képződmény felfedezésekor a tudósok azt feltételezték, hogy a gyűrű kétszázszor haladja meg a bolygó sugarát, a WISE segítségével történő vizsgálatok során viszont a csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy 270-szer nagyobb, mint a Szaturnusz rádiusza.

Ez azt jelenti, hogy a gigantikus struktúra a Szaturnusztól 6,5 millió kilométerre kezdődik és 16 millió kilométeres távolságban végződik. A legkülső gyűrű tízszer nagyobb, mint a képződmény felfedezéséig a legnagyobbnak tartott E-gyűrű - olvasható a PhysOrg hírportálon.

A gyűrűt a bolygótól elválasztó nagy távolság miatt a kutatók úgy vélik, hogy egy nagyon idős, több milliárd éves szerkezetről van szó. A csillagászok feltételezése szerint anyaga Phoebe-ből, a Szaturnusz holdjából ered.

A legnagyobb gyűrű felfedezését megelőzően a tudósok sokkal valószínűbbnek tartották, hogy a bolygótól ekkora távolságban a holdak által kibocsátott anyagból egy újabb hold, mintsem egy újabb gyűrű formálódik, ám a jelek szerint ezeket az elméleteket újra kell gondolni. A Szaturnusz és a Jupiter holdjai közötti hasonlóság fényében a kutatócsoport azt is felvetette, hogy utóbbi bolygó is rendelkezhet egy láthatatlan, de masszív gyűrűvel.

http://phys.org/news/2015-06-saturn-outer-bigger-thought.html

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com