Alig több mint egy másodperc alatt forgatja ki a Rubik-kockát a mesterséges intelligencia

A Kaliforniai Egyetem kutatói által létre hozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a Rubik-kockát.A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben Rubik Ernő által megalkotott háromdimenziós logikai játékot - adta hírül a BBC News honlapja. "Saját maga tanulta meg", miként kell megoldani a feladatot - idézte az egyetem közleménye Pierre Baldi professzort.

    
A kutatók hangsúlyozták, hogy az algoritmus stratégiája teljesen más volt, mint ahogyan az emberek megoldják a logikai játékot. "Úgy vélem, hogy a mesterséges intelligencia gondolkodásának természete teljesen eltér az emberétől" - mondta Baldi professzor.

A Nature Machine Intelligence című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint az algoritmus a logikai játék 10 milliárd különböző kombinációját kapta azzal a feladattal, hogy 30 lépésből oldja meg valamennyit. Az emberek általában leggyorsabban 50 lépés által oldják meg a Rubik-kockát. A mesterséges intelligencia általában 28 lépéssel megoldotta.
    

Ezer kombinációra tesztelték, valamennyit képes volt megoldani. A mesterséges intelligencia nem az első és nem a leggyorsabb nem ember, amely képes megoldani a logikai kátékot. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói alkottak meg korábban egy min2phase nevű algoritmust, amely háromszor gyorsabban forgatta ki a Rubik-kockát. A két rendszer között az a lényeges különbség, hogy az MIT algoritmusa nem alkalmaz neurális hálózatot, amely az emberi agy működését képezi le, vagy számítógépes tanulási technikákat, és csupán arra programozták, hogy megoldja a Rubik-kockát.
   

2018-ban kutatók már építettek egy robotot, amely 0,38 másodperc alatt oldotta meg a feladatot. Megalkotni egy olyan rendszert, amely magát tanítja meg a feladat elvégzésére az első lépés egy olyan mesterséges intelligencia létrehozása felé, amely a játékok megoldásán túl valódi problémák megoldására is képes - olvasható a BBC honlapján.
    

"A Rubik-kocka megoldása magában foglalja a szimbolikus, a matematikai és az elvont gondolkodás képességét, ezért egy mély tanulási technikákra épülő rendszerrel, amely képes ilyen logikai játékot megoldani, közelebb kerülünk egy olyan rendszerhez, amely képes gondolkodni, következtetni, tervezni és döntést hozni" - magyarázta Baldi professzor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com