Alvin E. Roth kapja az idei Neumann János-díjat

Alvin E. Roth Nobel-díjas közgazdász kapja a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Rajk László Szakkollégiumának Neumann János-díját. Az amerikai professzor az alkalomból kedden díszelőadást tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fővárosi székházában.Alvin E. RothA Rajk László Szakkollégium a stabil párosítási mechanizmusok terén elért, 2012-ben közgazdaságtani Nobel-díjjal is jutalmazott munkásságáért ítélte az elismerést Alvin E. Rothnak. A tudós a díjátadó ceremónián a mindennapjainkat körülvevő párosítási problémákról - mint például az óvodások elhelyezése, a vesecsere programok vagy éppen az egyetemi amerikai futball-játékosok kiválasztási mechanizmusa - fog beszélni - mondta el az MTI-nek a kollégium tagja, Berei Gábor, aki maga jelölte az amerikai professzort a díjra.

A Rajk László Szakkollégium olyan tudósoknak adományozza a Neumann János-díjat, akik kiemelkedően járultak hozzá az egzakt társadalomtudományok fejlődéséhez, és ezáltal komoly hatást gyakoroltak a kollégisták szakmai fejlődésére és gondolkodására.

Az első ízben 1995-ben odaítélt Neumann János-díj az egyetlen olyan magyarországi kitüntetés, amely a közgazdaság-tudományban elért nemzetközi eredményeket ismeri el, odaítéléséről a szakkollégium mindenkori tagsága dönt.

A díjazott kiválasztását két-három hónapos folyamat előzi meg.

Először a kollégisták bemutatják jelöltjeiket a kollégium előtt, majd egy három fordulós rendszerben az eredetileg körülbelül 20 fős csoportot három főre szűkítik, akik közül a december végi kollégiumi gyűlésen szavazással választják meg a nyertest - fűzte hozzá Berei Gábor.

Az elismerés korábbi díjazottjai között olyan jeles közgazdászok találhatóak, mint Matthew O. Jackson, Emmanuel Saez, Esther Duflo vagy Philippe Aghion. A kitüntettek közül többen - Harsányi János, Oliver Williamson és Jean Tirole - a Neumann János-díj átvétele után nyerték el a közgazdaságtani Nobel-díjat. Hasonlóan Alvin E. Rothhoz, Kenneth Arrow és Garry Becker már a szakkollégium elismerése előtt Nobel-díjat kapott.

Alvin E. Roth első diplomáját a Columbia Egyetemen szerezte operációkutatásból 1971-ben. Tanított közgazdaságtant a Pittsburgh Egyetemen, jelenleg pedig a Stanford Egyetemen és a Harvard Egyetemen tanít. Munkássága úttörőnek számít a kísérleti közgazdaságtanban, legismertebb kutatási területe pedig a mechanizmustervezés.

A mechanizmustervezés a játékelmélet egyik ága, amely többek közt olyan piacok működésével foglalkozik, ahol nem lehetséges a pénzbeli fizetés. Alvin E. Roth a stabil párosítások elmélete keretrendszerének a gyakorlatban, valós problémák megoldására alkalmazásával szerzett ismertséget, nevéhez fűződik például a rezidenseket első munkahelyükre beosztó mechanizmus, a New York-i és bostoni középiskolai jelentkezési rendszer újratervezése, valamint az első vese-transzplantációs csereprogram megtervezése és létrehozása is.

Berei Gábor hangsúlyozta: Alvin E. Roth munkássága tökéletes példája annak, miként oldhatja meg a közgazdaságtan a társadalmunk aktuális problémáit. A közgazdász többek között az amerikai tudományos akadémia és az NBER (National Bureau of Economic Research) tagja, 2012-ben pedig Llyod Shapley-vel közösen átvehette a közgazdaságtudományi Nobel-díjat, a piactervezés gyakorlatának elemzéséért és a stabil piaci allokáció területén végzett kutatásaiért.

2015-ben jelent meg könyve Who gets what and why címmel, amelyet magyar nyelvre először a Rajk László Szakkollégium diákjai fordítanak le a látogatás alkalmából. A fordítás egyelőre kis példányszámban, várhatóan 2017 elején jelenik meg.

Az angol nyelvű előadás és a díjkiosztó ceremónia ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött - derül ki az esemény meghívójából.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

http://ujhazak.com