Ártalmatlan volt a magyar légkörben is mérhető radioaktív ruténiumizotóp

A fejlett méréstechnikának köszönhetően Magyarországon is mérhető volt, de egészségi ártalmakat nem okozott a még októberben a környezetbe került radioaktív ruténiumizotóp - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia MTI-nek küldött pénteki közleményében.A szemlencse daganatos megbetegedésének kezelésére, valamint esetenként űreszközökön használt sugárzó anyag forrását mindeddig nem sikerült egyértelműen azonosítani - áll Pázmándi Tamás, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársának összefoglaló írásában. A magyar szakértők gyorsan, pontosan végeztek méréseket, a néhány napon belül rendelkezésre álló mérési adatok alapján a szennyeződés magyarországi eredetét egyértelműen ki lehetett zárni.

    
A nagyon érzékeny méréstechnikának köszönhetően szinte az egész kontinensen, így Magyarországon is kimutatható volt a levegőmintákban a Ru-106 izotóp október első napjaiban.

A sajtóban először megjelent francia hírek köbméterenként 10 mikrobecquerel (a radioaktivitás egysége) nagyságrendű légköri koncentrációt említettek, a hazai és a környező országok légköri környezetellenőrző állomásain ennél két-három nagyságrenddel nagyobb értékeket detektáltak.
    

A ruténium-106 izotóp felezési ideje 374 nap, ezért a természetben nem fordul elő, a mintákban kimutatott szennyeződés csak mesterséges eredetű lehet. A környezeti mintákban más mesterséges eredetű izotóp nem volt mérhető, így egyértelműen ki lehetett zárni, hogy a szennyeződés egy reaktorból vagy kiégett nukleáris fűtőelemek feldolgozása során került volna a légkörbe, mivel ezekben az esetekben számos más izotóp is mérhető lett volna.
    

A meteorológiai viszonyok és a szélmező ismeretében a forrás eredetére is lehetett következtetni, az azokban a napokban uralkodó keleti széljárás alapján elsősorban az Urál és a Volga vidékét jelölték meg a kibocsátás lehetséges helyszíneként. Korábban a Roszatom megerősítette, hogy semmiféle rendellenesség nem történt az orosz atomenergetikai és hadiipari létesítményekben.
    

A szennyeződés forrását több szakértői bizottság is vizsgálja, de azóta sem sikerült egyértelműen azonosítani, honnan kerülhetett a légkörbe a szennyeződés. A ruténiumszennyezés lehetséges forrásaként a légkörbe bekerülő és ott megsemmisülő műhold is felmerült, de egyelőre erre sincs semmilyen bizonyíték. A szakemberek számításokkal azt is igazolták, hogy a szennyeződésből származó egészségi kockázat elhanyagolható, legrosszabb esetben sem haladja meg a természetes háttérsugárzásból származó néhányszor tízperces sugárterhelést.
  

A levegőben mérhető megnövekedett Ru-106 aktivitáskoncentráció értéke néhány nap alatt a korábbi szintre csökkent. A mérési eredmények alapján a szennyezés rövid ideig tartott, feltehetően egyszeri esetről volt szó. A Ru-106 izotópot gyógyászati célokra, elsősorban a szemlencse daganatos megbetegedésének kezelésére alkalmazzák, de esetenként űreszközökön radioizotópos termogenerátorban is használják. Magyarországon nem állítanak elő Ru-106 izotópot, a külföldről beszerzett sugárforrásokat az egészségügyben alkalmazzák.
   

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com