Artikulációs zavarban szenvedőket segítő megoldást fejlesztenek az SZTE-n

Betegség vagy akár baleset következtében kialakuló artikulációs zavarban, dysarthriában szenvedőket segítő megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.A közlemény szerint a dysarthria olyan beszédprobléma, amely mások számára alig érthetővé, sokszor érthetetlenné az érintettek beszédét. Ivaskó Lívia, az SZTE docense, a projekt vezetője úgy fogalmazott, a dysarthriában szenvedők pontosan tudják, hogy mit szeretnének mondani, de nem képesek úgy megformálni a szavaikat, hogy az a hallgatóság számára jól érthető legyen. Emiatt a veszteség miatt nehéz számukra a társas interakció a mindennapok során, de ez okból akár a munkahelyüket is elveszíthetik.
    

A szegedi kutatók nekik szeretnének segíteni egy olyan alkalmazással, amely a páciensek beszédmintáit alakítaná át érthető beszéddé. A gépi tanuláson alapuló megoldáshoz nagyon sok hangmintára van szükség. Minél több a minta, annál pontosabb átalakítást tud majd végrehajtani az alkalmazás. Az érintettek körében végzett felmérésekből kiderült, hogy a legtöbben örülnének annak, ha a saját hangjuk lenne az, amin megszólalhatnak vagy kifejezhetik gondolataikat.
    

Ivaskó Lívia szerint a projekt segíthet az ezzel a problémával küzdőknek, hogy sikeresebbek legyenek a társadalmi kapcsolataikban, a magánéletben és a munkájukban. Ha a kommunikációs helyzetekben jobban boldogulnak, akkor az életminőségük is javulni fog, és többen lesznek képesek az önállóbb életvitelre. A projekt interdiszciplináris szemléletben valósul meg, nyelvészek mellett informatikusok, orvosok, logopédusok is részt vesznek a közös kutatásban - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com