Átadták a 2019-es Gábor Dénes-díjakat

Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2019-es Gábor Dénes-díjakat kedden a Parlamentben, Budapesten.A díjátadón Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a díj harminc esztendeje egy magyar lámpagyújtás, amelynek fénye segít a természettudományok egyetemes katedrálisának felfedezésében, a magyar műszaki alkotóerő felmutatásában és közösségi elismerésében, valamint segít a magyar tudományosság határokon átívelő összefogásának erősítésében is.

    
"A jövőtől való félelemmel, szorongással és tehetetlenséggel szemben ma is egyetlen orvosság van az, amit Gábor Dénes is felismert (...), hogy a jövő csak az ember által és csak az ember javára alakítandó vagy, ahogy Gábor Dénes fogalmazott a jövő feltalálható" - mondta Kövér László. Ehhez azonban Kövér László szerint korszerű tudással és biztos erkölcsi támaszkodókkal bíró emberek kellenek, "akik fel tudják ismerni és megfelelő kérdésekkel sarokba tudják szorítani, megoldható állapotba tudják hozni a problémákat, akik ismerik az átjárást a tudomány és ipar, a mindennapi élet különböző területei között".
    

Jamrik Péter, a díj alapítója hangsúlyozta: az elismerés 30 év után is azért egyedi és időtálló, mert világnézeti vagy vallási hovatartozás nélkül, politikai indíttatást mellőzve kerülhettek és kerülnek fel a díjazottak tablójára a magyar természettudomány, a műszaki, szellemi élet kiválóságai.

A Novofer Alapítvány által alapított, immáron 31. alkalommal átadott Gábor Dénes-díjban és életműdíjban 2019-ban összesen kilencen, köztük két határon túli magyar tudós, kutató és feltaláló részesült. Az elismerést napjainkig összesen 229-en vehették át.
    

A díjazottak közül Pető Mária fizikus, a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium fizikatanára az erdélyi fiatalok természettudományos orientációja érdekében végzett sikeres munkájáért, innováció vezérelt oktatási módszeréért, az általa képzett- és irányított diákokkal a nemzetközi innovációs versenyeken elért eredményekért részesült külhoni Gábor Dénes-díjban. Rekeczky Csaba villamosmérnök, a Verizon Communications Inc vezetője és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, egyebek mellett az emberi látórendszer felépítése és működési mechanizmusa által inspirált, téridőbeli videó esemény detekciós metódusok kutatása és fejlesztése terén elért eredményeiért részesült külhoni Gábor Dénes-díjban.
    

Czigány Tibor gépészmérnök, az MTA rendes tagja, a BME Polimertechikai Tanszék professzora, Széchenyi-díjas kutató egyebek mellett a polimer kompozitok technológiai célú felhasználásáért kapta az elismerést. Reith András építészmérnök, az ABUD Mérnökiroda Kft. ügyvezetője, az integrált építészeti tervezési módszertan hazánkban elsőkénti alkalmazásáért, a környezettudatos és fenntartható épületek rendszerszintű tervezésében elért egyedülálló eredményeiért vehetett át Gábor Dénes-díjat.
  

Balázsi Csaba kohómérnök, az MTA doktora, az MTA EK tudományos tanácsadója, többek között az új alkalmazásközpontú kerámia nanokompozit anyagok létrehozásában, valamint az új anyagok fizikai és funkcionális tulajdonságainak meghatározásában elért eredményeiért részesült az elismerésben. Janáky Csaba a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense, az MTA és az Egyetem Fotoelektrokémiai Kutatócsoportjának vezetője, a foto-elektrokémia kutatásának területén végzett munkásságáért kapott Gábor Dénes-díjat.
    

Laszlovszky István szakgyógyszerész, a Richter Gedeon Nyrt. klinikai projektkoordinátora, több évtizedes non-klinikai és klinikai kutató-fejlesztő tevékenységéért, a kiemelkedően széleskörű szakmai publikációs és oktatói tevékenységéért vehette át a díjat. Veres Mihály fizikus, az ISOTOPTECH Zrt vezérigazgatója, a sugárvédelem, nukleáris technológia és radioaktív-hulladék kezelés témakörében végzett innovációs tevékenységéért kapott Gábor Dénes-díjat.
    

Domokos Gábor építészmérnök, az MTA rendes tagja, a BME kutatóprofesszora a természettudományos és mérnöki problémák matematikai modellezésen alapuló sikeres megoldásáért vehette át a díjat. Gábor Dénes-életműdíjat kapott Szigethy Dezső okleveles vegyész, közgazdász, a Technoorg Linda Tudományos Műszaki Fejlesztő Kft. ügyvezetője és alapítója, a közel negyven éves sikeres kutatói és innovációs üzleti munkásságáért.
    

Bartha László vegyészmérnök, a Veszprémi Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője pedig a szénhidrogén-ipari adalékok kutatása, valamint a polimer-, valamint gumi hulladékok kémiai- és mechanikai újra-hasznosítása terén végzett sikeres munkája miatt, továbbá a mérnökképzésében betöltött több évtizedes példamutató munkásságáért vehetett át Gábor Dénes-életműdíjat.
    

Gábor Dénes szellemi örökségének ápolásáért Gyulai József fizikus, Prima- és Széchenyi-díjas akadémikus, Hódmezővásárhely díszpolgára In Memoriam Gábor Dénes elismerést kapott. Szintén In Memoriam Gábor Dénes-díjban részesült Kosztolányi Tamás gépészmérnök, a NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt. nyugalmazott irodavezetője, valamint Pomezanski György magyar-történelem szakos tanár, televíziós műsorvezető.
    

Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjban idén Rendes Szilveszter építőmérnök hallgató részesült. A díjakat Kövér László; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere; Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára; Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke; Bendzsel Miklós a kuratórium elnöke; Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SzTNH) elnöke; Freund Tamás, az MTA alelnöke és Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora, valamint a Novofer Alapítvány képviselői adták át a Parlament Felsőházi termében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com