Átadták a Pegazus Élményközpontot Salgótarjánban

Átadták a természettudományos ismereteket játékos formában terjesztő Pegazus Élményközpontot szerdán Salgótarjánban; a beruházást a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület (TIT) valósította meg a 330 millió forintból, a központ planetáriummal, virtuális és interaktív terekkel elsősorban a 6-24 éves korosztályt szólítja meg.Pálinkás Sándorné, a TIT nógrádi elnöke az átadást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: két szinten, csaknem 300 négyzetméteres alapterületen alakították ki az élményközpontot, amelynek rendszeres használatára már 33 iskolával kötöttek szerződést a salgótarjáni, bátonyterenyei és szécsényi tankerületből, és az eszközök egy részét a tanárok tananyagfejlesztési szempontjai szerint szerezték be.

    
Heti, havi szakköröket, versenyeket, komplex természettudományi napközis tábort, tematikus napokat is szerveznek majd a különböző korosztályoknak - tette hozzá. Mint az elnök ismertette, a beruházáshoz miniszterelnökség pályázatán nyertek 300 millió forintot, az épület belső felújítására saját erőből költöttek 31 millió forintot.
    

Gőz Gábor projektmenedzser elmondta, hogy a két szinten berendezett élményközpont alsó részén három szakköri terem, és egy nagy interaktív terem kapott helyet túlnyomórészt mechanikai játékokkal, lézerpuskával, okoshomokozóval, örvénygépes vizesteremmel, de akár víznyomásos ismereteket is szerezhetnek a gyerekek labdás játékokkal, vagy kerékpárral járhatnak be túraútvonalakat, képernyőn követve a tájat és a teljesítményt.
    

Az emeleti Virtual Reality teremben virtuális, térbeli programokban vehetnek részt a látogatók, bejárhatják a világ több nagyvárosát az épületek között sétálva, szimulátorokkal városi KRESZ-programmal futó autózást indíthatnak vagy valós időben kereshetnek fel repülőtereket. Az optikai teremben van tükörlabintus, sötétszoba, ahol lézerfény segítségével lehet vizsgálni lencséket, fényvisszaverődést.
    

Arra törekedtek, hogy a tudásszerzés játékos alapú legyen, itt nem fizikai képletek révén, hanem tapasztalati úton lehet ismereteket szerezni - tette hozzá Gőz Gábor. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mivel több mobil eszközzel rendelkeznek (mint a planetárium sátra), megyei rendezvényekre is ki tudnak települni, az ismeretterjesztés mellett pedig a salgótarjáni turizmus erősítését nevezték a második legfőbb célnak, hiszen a Pegazus Élményközpont az észak-magyarországi régióban is kuriózumnak számít.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com