Átlagosan 30 százalékos béremelést kaptak a HUN-REN kutatói

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatban (HUN-REN) dolgozó kutatók idei, átlagosan 30 százalékos béremelése a kiszámítható, tervezhető, nemzetközileg is versenyképes kutatói életpálya korszakát nyitotta meg - közölte a HUN-REN csütörtökön az MTI-vel.A közlemény alapján a szeptemberi bérrendezést követően jelentősen nőtt a HUN-REN kutatóinak bére: a nemrégiben a nyilvánosságban megjelent információkkal ellentétben, a kormány által biztosított többletforrásból, 850 ezer forintra emelkedett a HUN-REN kutatóinak átlagos alapbére, a teljes havi átlagjövedelem pedig meghaladja a 900 ezer forintot.

A kormány 2025-re 18 milliárd forint többletforrást biztosított a HUN-REN-nek bérfejlesztésre, amit szeptemberben fizettek ki a kutatóknak és a dolgozóknak január 1-jéig visszamenőlegesen, majd októbertől már mindenki az emelt havi bért kapja - tették hozzá.

A bérfejlesztés következő lépéseihez a többletforrást a kormány a következő két évre is garantálja: 2026-ban újabb 18 milliárd, 2027-ben pedig további 12,5 milliárd forintot biztosít a HUN-REN számára. Ezzel - a 2024-es bázishoz képest -, 2027-re több mint duplájára emelkedik a kutatási hálózat közvetlen költségvetési támogatása - írták.

Közölték azt is, hogy 2027-re olyan teljesítményarányos bérezés valósul meg, amely méltó a magyar kutatók teljesítményéhez és összevethető a nyugat-európai kutatóintézetek gyakorlatával. A bérrendezési program kiszámítható és versenyképes életpályát biztosít a kutatóknak, és megerősíti a magyar kutatás jövőjét - emelték ki.

A közlemény szerint 2026-ban és 2027-ben a bérrendezés már kiemelt hangsúlyt helyez a kutatói teljesítmények elismerésére: nemcsak a nemzetközi szintű tudományos publikációk számát és minőségét veszik figyelembe, hanem a bejegyzett szabadalmakat, az innovációs eredmények hasznosulását, az ipari együttműködések és megrendelések volumenét, valamint a nemzetközi pályázati sikerek arányát is.

Kiemelt szempontnak nevezték a jövő kutatóinak képzését, a tehetségek bevonzását és megtartását, a tudományos pálya vonzóvá tételét. A kormány által a kutatás közfeladatát ellátó, HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatnak biztosított jelentős költségvetési többletforrás a bérrendezés mellett az infrastruktúra-fejlesztést és a kapacitásnövelést szolgálja. A cél a hálózat tőkebevonási képességének növelése, amely tovább erősíti az ipari és a gazdasági szereplőkkel való széleskörű együttműködést - közölték.

A kutatáshoz és innovációhoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésre a GINOP Plusz pályázattal további lehetőségek nyílnak a jövő évben; a 26 milliárd forintos keretösszegen keresztül a kutatóhálózat életében eddig nem látott léptékű fejlesztési program indul el.

A következő három évben a legmodernebb technológiai háttér épül ki többek között olyan területeken, mint a mesterséges intelligencia, a nukleáris medicina, az anyagtudományok és a biotechnológia - sorolták.

Mint írták, a HUN-REN bérrendezési programja, a kapacitásnövelés és az infrastruktúra-fejlesztés befektetés a jövőbe. Hozzájárul annak a kutatási környezetnek a kialakításához, amelyben a megszülető tudományos eredmények beépülnek az értékláncba és azonnali hatást váltanak ki a magyar gazdaság vagy társadalom egészére.

A hálózat kutatóinak munkájában meghatározó szerepet kapnak a Neumann János Programban kijelölt célterületek: az egészséges élet, a zöld átállás és a fenntarthatóság, a digitalizáció, az energiabiztonság, valamint a kibervédelem - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com