Az beszéd képességét is majom őseinktől örököltük

Egy kevéssé ismert, az etiópiai felföldeken élő majomfaj olyan cuppogó-csettintgető hangokat képes formálni a szájával, mely az emberi beszéd megelőlegezője lehet. A többi főemlőstől eltérően, amelyek rövid, lapos tónusú szótagokból álló hangokkal kommunikálnak, a dzselada páviánok olyan vokális tempót és hanghullámokat produkálnak, amelyek kísértetiesen hasonlítanak az emberi beszéd hangjaihoz.

Az evolúciós biológus, Thore Bergman elmondása szerint, amikor 2006-ban először kezdtek el dolgozni a dzseladákkal, olyan hangokra lettek figyelmesek, mintha folyton emberek beszélnének körülöttük. A legtöbb főemlős kevés hangot hallat, ám ez a páviánfaj olyan komplex hangfolyamot produkál, melynek ritmusa hasonló a nyelvéhez. Bergman a Current Biology című szaklapban megjelent cikkében azzal magyarázza ezt a meglepő jelenséget, hogy a dzselada páviánok képesek cuppantani illetve csettinteni az ajkaikkal. Emögött a látszólag egyszerű művelet mögött az ajkak, a nyelv és a nyelvcsont bonyolult szinkronizációja rejlik. Korábbi megfigyelések úgy találták, hogy a makákók körében is megfigyelhető egy hasonló cuppantós ajakmozgás evés közben, s ezt szintén az emberi nyelv univerzális ritmuskészletéhez hasonló érdekességként jegyezték föl.

Noha a majmok anélkül mozgatták az ajkaikat, hogy konkrét hangot hallattak volna, a kutatók úgy spekuláltak, hogy a cuppantás az emberi beszéd előfutára lehetett abból a szempontból, hogy meghatározta a majdani beszédhangok alapjául szolgáló tempót. Bergman szerint a dzseladák a hangok formálására használják ezt a képességet, s amely által az emberi nyelvhez hasonló minőséget érnek el. Korábban már megfigyelték, hogy ezek a páviánok elképesztően gazdag vokális repertoárral rendelkeznek, amelyet a cuppogás tovább gazdagít. Bergman elmondása szerint azonban további kérdések várnak megválaszolásra ezzel a felfedezéssel kapcsolatban. Az például, hogy mi ennek a cuppogásnak a konkrét funkciója, még nem világos. Érdekes lenne például megvizsgálni, hogy ezeknek a komplex hangoknak a segítségével olyan dolgokat is képesek-e kommunikálni, amelyeket más majmok nem. A kutató hozzátette: annak a lehetősége, hogy őseink hasonló képességekkel rendelkeztek, felveti a nyelvészeti értelemben vett tyúk-tojás problematikát. Lehetséges, hogy a komplex hangok produkálásának képessége jött létre elsőként. Később, amikor ezt a képességet már elsajátítottuk, lehetségessé vált, hogy jelentéseket társítsunk  a hangokhoz, s ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy kifinomultabban fejezzük ki magunkat. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy ahogy több kommunikációra volt szükségünk, úgy próbáltuk a hangok különböző variációinak  formálását fejleszteni.

Bárhogy legyen is, annyi bizonyos, hogy a vokális komplexitás összefügg a szociális komplexitással. A páviánok szoros rokonságban vannak a dzseladákkal, viszont sokkal kevesebb hangot bocsátanak ki s nem cuppognak ajkaikkal. Talán nem véletlen, hogy a páviánok relatíve kicsi és rövid életű csoportokban élnek. A dszeladák által alkotott csoportok hosszú ideig együtt maradnak, s a nőstények különösen hosszútávú kapcsolatokat létesítenek. Gyakran egy-egy csoportot több száz egyénből álló kisebb csapat lakot. Bergman szerint ez egy nagyon is összetett társadalmi rendszer. A főemlősök közül ez a faj alkotja az egyik legnépesebb csoportot, s ez a nagy tömegű csoportstruktúra valószínűleg összefüggésben áll a vokális komplexitással. Bizonyíték van arra ugyanis, hogy azok a főemlősök amelyek nagyobb csoportokat alkotnak, több hangot is produkálnak.

[video width="600" height="400" ][/video]

Forrás: www.wired.com