Az élelmiszerhulladék csökkentésével enyhíteni lehetne az éghajlatváltozás hatásait

Az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésével enyhíteni lehetne az éghajlatváltozás hatásait - mutattak rá új tanulmányukban a Potsdami Klímahatás Kutatóintézet (PIK) szakemberei.weatherA kutatók szerint a hatékonyabb élelmiszer-felhasználás és -elosztás révén 2050-re akár 14 százalékkal lehetne csökkenteni a mezőgazdasági tevékenységekből származó károsanyag-kibocsátást - írta a The Guardian című brit lap internetes kiadása.

"A mezőgazdaság a klímaváltozás mögött álló egyik fontos tényező, amely a globális üvegházhatású gázkibocsátás több mint 20 százalékáért volt felelős 2010-ben" - hangsúlyozta Prajal Pradhan, a tanulmány társszerzője. Mint hozzátette, az élelmiszerveszteség és -hulladék csökkentésével elkerülhetővé válna a fölösleges károsanyag-kibocsátás és enyhülnének a klímaváltozás bizonyos hatásai.

Az emberi fogyasztásra szánt ételek 30-40 százaléka hulladékként végzi világszerte, mert tönkremegy a betakarítás és a szállítás alatt vagy a boltok és a fogyasztók dobják ki őket. Az élelmiszerhulladék mennyisége várhatóan drasztikusan növekedni fog, ahogy a fejlődő gazdaságok, úgy mint Kína és India átveszik az olyan nyugati szokásokat, mint a több hús fogyasztása. A szakemberek szerint a gazdag országok továbbá több ételt fogyasztanak a szükségesnél, vagy egyszerűen kidobják az élelmiszert.

Az Environmental Science & Technology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a szegényebb országok fejlődésével és a világ népességének növekedésével az élelmiszerhulladékkal összefüggő globális károsgáz-kibocsátás a jelenlegi 0,5 gigatonnányi szén-dioxid éves értékről 1,9-2,5 gigatonnányira fog emelkedni a század közepére.

Széles körben elterjedt elképzelés, hogy az élelmiszerhulladék felszámolása és a világ élelmiszertöbbletének szétosztása segíthetne az éhezés problémájának felszámolásában. A kutatók arra jutottak, hogy miközben az egy főre jutó globális átlag élelmiszerszükséglet szinte változatlan, az elmúlt öt évtizedben gyorsan nőtt az élelmiszerekhez való hozzáférés, ami több mint 300 százalékkal növelte az élelmiszertöbblet megtermelésével összefüggő károsanyag-kibocsátást.

A tanulmány ugyan nem részletezi, hogyan lehetne csökkenteni az élelmiszerhulladék mennyiségét, de rámutat arra, hogy a probléma kezelését célzó intézkedések már mind a fejlődő, mind a fejlett országokban megjelentek. Januárban például 30 vállalati vezető, kormányilletékes, alapítványi és kutatócsoporti vezető alakított koalíciót annak érdekében, hogy 2030-ra felével csökkentse az élelmiszerhulladék mennyiségét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com