Az elváltak körében magasabb lehet a szívroham kockázata

Az elvált emberek nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, erre utalnak egy amerikai kutatás eredményei.

A 15 827 ember bevonásával végzett elemzés azt mutatta, hogy a válás a nőket érinti a legsúlyosabban, és esetükben az újraházasodással is csak kis mértékben csökken a szívroham kockázata. A Circulation című folyóiratban közölt tanulmány szerint a válással összefüggésbe hozott krónikus stressznek hosszú távú hatása van az emberi szervezetre.

_82307708_thinkstockphotos-75627514

Azt már korábban megállapították, hogy egy szeretett lény halála nagy mértékben növeli a szívroham kockázatát. A Duke Egyetem kutatócsoportja most hasonló összefüggést mutatott ki a válásról.

A tanulmány ideje alatt, 1992 és 2010 között, nagyjából minden harmadik résztvevő legalább egyszer elvált.

Az egyszer elvált nők esetében 24 százalékkal volt magasabb a valószínűsége a szívrohamnak, mint azon társaiknál, akik házasságban maradtak.

A többszörösen elvált nőknél az arány 77 százalék volt. Az egyszer elvált férfiaknál szerény 10 százalékkal, a többszörösen elváltaknál 30 százalékkal nőtt a kockázat. Esetükben azonban az újraházasodással csökkent a rizikó mértéke.

A kutatók arra jutottak, hogy az életmódban bekövetkező változások, többek közt a partner jövedelmének kiesése, nem adnak magyarázatot a megnövekedett kockázatra. A tanulmány egyik készítője, Linda George rámutatott, hogy a lelki fájdalom állandó stresszel sújtja az immunrendszert, növeli a gyulladások előfordulását és a stresszhormonok szintjét.

"Az immunműködés a legrosszabb irányba változik, és ha ez az állapot évekig fennáll, akkor annak élettani következményei lesznek" - idézte a szakembert a BBC News. George azt is megjegyezte, hogy a válás nagyobb lelki terhet ró a nőkre.

_82316103_thinkstockphotos-487831433

A Brit Szívalapítvány további kutatásokat szorgalmaz a témában, mielőtt a válást a szívroham fő kockázati tényezői közé sorolnák.

(http://www.bbc.com/news/health-32303997)

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com