Az erdőtüzek füstjének belélegzése növeli a koraszülés kockázatát

Növeli a koraszülés kockázatát az erdőtüzek füstjének belélegzése - állapította meg egy amerikai kutatás, amelyet a kaliforniai erdőtüzek miatt végeztek amerikai tudósok.A Stanford Egyetem tanulmánya, amely augusztusban jelent meg az Environmental Research című szaklapban, úgy becsülte, hogy az erdőtüzek füstjének hatása 2007 és 2012 között akár 7000 plusz koraszülést is okozhatott Kaliforniában.
    

A kutatók több mint hárommillió születési adatot vetettek össze a műholdas és földi adatokkal, amelyek azt mutatták, hogy Kalifornia egyes részein mennyire voltak kitéve az erdőtüzek füstjének a kismamák. Megállapításuk szerint minél több napig volt egy anya a terhesség alatt az erdőtűz füstjében, annál nagyobb volt a koraszülés valószínűsége.

    


"Azt találtuk, hogy egyheti füstterhelés 5 százalékkal növelte a koraszülés kockázatát, egyhavi füstterhelés pedig 20 százalékkal" - idézte a The Guardian Sam Heft-Nealt, a tanulmány vezető szerzőjét. Az eredmények további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a füst és az égésből származó apró, 2,5 pm nagyságú légszennyező részecskék súlyosan károsíthatják az emberi szervezetet, szívrohamot, stroke-ot, asztmát és mentális betegségeket is okozhatnak.     "A szálló por bejut a szervezetbe, gyulladást okoz, és egy sor káros egészségügyi hatással jár" - magyarázta a tanulmány társszerzője, Marshall Burke, az amerikai Élelmezésbiztonsági és Környezetvédelmi Központ igazgatóhelyettese.
    

A stanfordi tanulmány kétezer koraszülést tulajdonított a füstnek Kaliforniában 2008-ban, a vizsgálati időszak legrosszabb évében. A szerzők szerint azonban sajnálatos módon az erdőtüzek füstje a vizsgálati időszak vége, 2012 óta sokkal rosszabb lett.     Burke szerint 2012 után drámaian megnőtt az erdőtüzek okozta füst mennyisége. "Az elmúlt öt évből négyben több volt a füst, mint a mintánkban szereplő bármelyik évben" - hangsúlyozta a kutató.
    

A tanulmány azt is megállapította, hogy a jómódú környékeken élő terhes nők ugyanolyan valószínűséggel szenvedtek a füst hatásaitól, mint a szegényebb területeken élők. Heft-Neal az eredmények alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy az állapotos nőknek különösen ügyelniük kell az erdőtüzek füstje elleni védekezésre: lehetőleg zárt térben kell tartózkodniuk, amelynek levegőjét légszűrő rendszer biztosítja, és jó minőségű maszkot kell használniuk a szabadban.
    

Burke hozzátette, hogy az erdőtüzek füstje okozta légszennyezés miatt az állami és szövetségi kormányzatnak lépéseket kell tennie a nagy kiterjedésű erdőtüzek megelőzése érdekében. Mint aláhúzta, minden egyes koraszülés átlagosan 70 ezer dollárba (20 millió forintba) kerül a társadalomnak, így már önmagában az ilyen koraszülések számának csökkentése "óriási társadalmi haszonnal" járhat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com