Azonosították az első magyarországi dinoszaurusztojás-leletet

A pár centiméteres, ovális alakú, különös felülettel rendelkező tojásmaradvány az iharkúti ásatások során került elő, és vélhetően egy kistermetű ragadozó dinoszaurusztól származott; a megkövesedett fosszíliát a szakemberek csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.Az első magyar dinoszaurusztojást pár milliméteres, 85 millió éves tojáshéjtöredékek sokoldalú vizsgálatával sikerült azonosítani - mondta el az MTI-nek Prondvai Edina biológus, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja. A biológus hozzátette: a lelet pár éve már ismert volt, de csak az idén sikerült igazolni véglegesen a maniraptora dinoszaurusz eredetét azokkal a kristályszerkezeti vizsgálatokkal, amelyeket egy dél-koreai kutató csoporttal együttműködésben végzett a tojáshéjtöredékeken.

    
Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék paleontológusa elmondta: az iharkúti gerinces lelőhelyen 20 éve folynak ásatások, amelynek során több mint 100 ezer leletet találtak. A sok ezer apró, néhány milliméteres tojáshéjszilánk az iszapolási munkák eredményeként kerültek elő.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezeket vizsgálva tudták azonosítani később a megkövesedett, közel 3 centiméteres tojásmaradványt.
    

A késő kréta korú fosszilis tojáshéjtöredékek morfológiai, mikroszerkezeti és elemösszetételi vizsgálatát 2015-ben kezdte el egy főként magyar kutatókból álló csoport, munkájuk eredményeit 2017-ben publikálták. A tanulmányban, amely Prondvai Edina biológus vezetésével készült, a kutatók felvetették, hogy a tojáshéjleletek nagy többségét adó héjtípus kistermetű ragadozó dinoszauruszoktól, úgynevezett maniraptoráktól származott.
   

"Ezzel a felvetéssel a tanulmány szembeszállt az akkoriban széles körben elfogadott nézettel, miszerint az ilyen típusú tojáshéjak kihalt gekkó-szerű gyíkokhoz tartoztak, mivel a mai gekkók tojáshéjához hasonló díszítettségűek és vastagságúak" - közölte Prondvai Edina. Ezt követően egy dél-koreai kutatócsoport felkereste a magyar kutatókat, hogy további, kristályszerkezeti vizsgálatoknak vethessék alá az iharkúti tojáshéjakat azzal a meggyőződéssel, hogy azok nem a dinoszauruszok, hanem a mai gekkók tojáshéjának szerkezetével mutatnak majd hasonlóságot. Azonban már az első eredmények igazolták a magyar kutatók felvetését, miszerint az iharkúti tojáshéjak nem mások, mint raptortojások maradványai.
    

A 2020 elején megjelent publikációban kristályszerkezeti vizsgálatokkal végül bebizonyosodott, hogy nemcsak az iharkúti, de az egész késő kréta korú európai szigetvilágban elterjedt, és gekkótojáshéjnak gondolt leletek is madárszerű dinoszauruszok, vagy akár már valódi madarak tojásaihoz tartoztak. Az ilyen jellegű fosszilis tojáshéjakat ezért a tudományos néven Pseudogeckoolithus-ként (álgekkótojás) ismert tojáshéjtípusba sorolták - magyarázta az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja.
    

Miközben ezek a minden részletre kiterjedő vizsgálatok zajlottak, az Ősi Attila paleontológus által vezetett iharkúti ásatások során 2015-ben felfedeztek egy pár centiméter hosszú, rendkívül töredékes, ovális alakú, különös felülettel rendelkező leletet. A maradványról kiderült, hogy a felületén látható rücskök és kiemelkedések pontosan megegyeznek az előbb említett Pseudogeckoolithus tojáshéjtöredékeken látható díszítettséggel.
    

"Így döbbentünk rá, hogy ezzel a jelentéktelennek tűnő lelettel nem mást tartunk a kezünkben, mint az első, Magyarországról előkerült fosszilis dinoszaurusztojást" - idézte fel Prondvai Edina. A kutató beszélt arról is, hogy ezt követően a microCT felvételek alapján kiderült, hogy a tojásban sajnos nincsenek embrionális csontmaradványok, és javát a belsejét kitöltő üledékes kőzet alkotja, így csak a felületén tapadó, repedezett héjmaradványok igazolják az eredetét.
   

Az azonosított tojásmaradvány nem csak az első magyar fosszilis dínótojás, hanem az ilyen típusú tojáshéjakat képviselő első tojás egész Európában, sőt ismereteink szerint a világon - hangsúlyozta az MTI-nek a biológus. "A tény, hogy egy ennyire pici tojás maniraptora dinoszaurusztól származott, és hogy mérete ellenére megőrződött, már önmagában is rendkívül érdekes.


A héjtöredékek gyakoriságával együtt ez arra utal, hogy ezek az állatok az egykori folyópart közelében és talán telepesen fészkeltek" - foglalta össze Prondvai Edina, aki szerint a felfedezés jelentőségét az adja, hogy új megvilágításba helyezi a madárszerű dinoszauruszok késő kréta kori európai elterjedéséről alkotott nézeteket, valamint felhívja a figyelmet az ilyen apró, töredékes leletek tudományos jelentőségére. Az első magyar dinoszaurusztojás a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításának részeként lesz megtekinthető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com