Bejelentették az idei JATE-díjazottakat

Iványi Tamás Gergő biofizikus doktoranduszhallgató, Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Lovász László matematikus, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori oktatója kapja idén a JATE-díjakat – jelentette be Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora hétfőn, aki online videókapcsolaton keresztül csatlakozott a sajtótájékoztatóhoz.Karikó Katalin, az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem egykori hallgatója 2023 októberében jelentette be, hogy alma materének adományozza fiziológiai és orvosi Nobel-díjának replikáját, valamint a kitüntetéssel járó több mint 500 ezer dollár pénzjutalmat. Az adományra alapozva a kutató és az SZTE létrehozta a JATE-díjat az egykori egyetem emlékére, hírnevének megerősítésére, a kiválóság és a szegedi tudományosság elismerésére.

Karikó Katalin hangsúlyozta, a díj célja, hogy megőrizze a JATE szellemiségét, és erősítse az egykori hallgatók kötődését alma materükhöz.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elmondta, az idei elismerésekre több mint 150 jelölés érkezett, köztük külföldi oktatókra és hallgatókra vonatkozó ajánlások is.

Kiemelte, számára különösen fontosak a jelölésekhez mellékelt méltatások, amelyek az egyetemen folyó tudományos és közösségi munkát mutatják be. Hozzátette, a Nobel-díjjal járó pénzjutalom még hosszú éveken át biztosíthatja az elismerés odaítélését. Szabó Gábor akadémikus, a JATE-díj Testület tagja hangsúlyozta, a tavalyi első kitüntetettek személye irányt jelölt ki a díj jövője számára. Az elismerés az egykori JATE szellemiségét és értékeit ápolja.

Gácser Attila, az SZTE Biológiai Intézetének vezetője, a testület tagja kiemelte, a díj az alma materhez tartozás büszkeségét is kifejezi, és hozzájárul az egyetem ismertségének növeléséhez. Az elismerést három kategóriában ítélik oda: az SZTE jelenlegi hallgatói, oktatói és kutatói, valamint a JATE egykori hallgatói és oktatói részesülhetnek a kitüntetésben. Hallgatói kategóriában Iványi Tamás Gergő biofizikus, az SZTE doktoranduszhallgatója kapja az elismerést. A sajtótájékoztatón ismertetett méltatás szerint kutatásait a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetében végzi, ahol fénnyel irányítható mikroszkopikus eszközöket fejleszt.

Doktori munkájában optikai csipesz segítségével vizsgálja az egyedi sejtek felszínét. Első szerzős publikációi az Advanced Materials és a Nature Communications folyóiratokban jelentek meg, emellett tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozik.

Oktatói és kutatói kategóriában Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár veheti át a JATE-díjat. A méltatás szerint a matematikai modellezés nemzetközileg elismert szakértője az Európai Kutatási Tanács támogatásával matematikai járványtani kutatócsoportot hozott létre Szegeden.

A koronavírus-járvány idején készített előrejelzéseivel széles körben ismertté vált, az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szakmai vezetőjeként pedig a hazai járványvédekezést is segítette. Tudományos munkásságát 143 publikáció jelzi.

A JATE-díj alumnus kategóriájának idei kitüntetettje Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnöke. A sajtótájékoztatón elhangzott méltatás szerint a nemzetközileg elismert tudós 1975 és 1982 között a József Attila Tudományegyetem Geometria Tanszékét vezette.

A matematika és a számítástudomány több területén tett alapvető felfedezéseket, nevéhez fűződik többek között a Lenstra–Lenstra–Lovász-algoritmus kidolgozása. Tudományos eredményeit számos kitüntetéssel, köztük a Wolf-díjjal és az Abel-díjjal ismerték el.

A JATE-díjat tavaly adták át először, akkor Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Ilia Mihály irodalomtörténész részesült az elismerésben. A második JATE-díjátadó gálát november 14-én rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com