Bemutatta a NASA az új űrhajósjelöltjeit

A NASA bemutatta az új űrhajósjelöltjeit, akikre kétéves kiképzés vár, mielőtt feladatot kapnának a Nemzetközi Űrállomáson vagy részt vehetnének a tervezett Hold-missziókban.A tíz jelöltet 12 ezer jelentkező közül válogatták ki. A csoport kétéves alapkiképzést kap, amelyben egy elkövetkező űrutazáshoz szükséges felkészültségüket szerezhetik meg. A felkészítés keretében katonai vízi túlélési gyakorlatokon vesznek rész, a NASA T-38-as gyakorlógépével repülnek, és a houstoni Johnson Űrközpont medencéjében teljesített búvárkiképzéssel készülnek az űrsétára.
    

A végső válogatásban a kiképzésen elért eredményeik döntenek. A kiképzést eredményesen teljesítő űrhajósjelöltek a Nemzetközi Űrállomásra vagy akár a Holdra is repülhetnek majd. A már soron következő küldetésekre azonban még nem valószínű, hogy őket küldik, úgyhogy amíg rájuk kerül a sor, tovább fejlesztik képességeiket - számolt be róla a BBC hírportálja.
   

Az űrhajósjelöltek között van Nichole Ayers, az amerikai légierő 32 éves őrnagya, Marcos Berríos, a légierő 37 éves őrnagya, a 35 éves Christina Birch, az amerikai országúti kerékpároscsapat egykori tagja, aki biomérnökként doktorált, Deniz Burnham, az amerikai haditengerészet 36 éves tartalékos hadnagya, szintén mérnök, Luke Delaney, a NASA 42 éves kutatópilótája, az amerikai tengerészgyalogság őrnagya, a 35 éves Andre Douglas, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa, aki az amerikai parti őrségnél szolgált, Jack Hathaway, az amerikai haditengerészet 39 éves parancsnoka, Anil Menon, Elon Musk SpaceX vállalatának légi sebésze, aki közreműködött a vállalat első Nemzetközi Űrállomásra vezető missziójában, Christopher Williams, 38 éves orvos és Jessica Wittner, az amerikai haditengerészet 38 éves parancsnokhelyettese.
    

A NASA előző űrhajósosztálya 2020 januárjában végzett, azóta a csapat két tagja, Kayla Barron és Raja Chari már részt vett egy Föld körüli túrán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com