Benyovszky-emléktúrára indult Zelei József kerékpáros békenagykövet

A hajdani katona, felfedező, író, Benyovszky Móric tiszteletére 2500 kilométeres kerékpáros túrára indult Zelei József pénteken a budapesti Kossuth térről. A békenagykövet missziója a 18. században élt magyar hazafi életének fontos helyszíneit érinti az emlékév jegyében."Benyovszky Móric kiemelkedő személyiség, tehetség volt, akiről azonban manapság keveset tud a közvélemény. A mostani kerékpáros túra születésének 280., halálának 235. évfordulója alkalmából szerveződött" - mondta a Parlament előtti induláson Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

    
Kitért arra, hogy Zelei József békenagykövetként eddig öt kontinens százhúsz országában járt és mindenhová a magyarok összetartozásának ügyét vitte.

Hozzátette: ez a kormány számára is kiemelten fontos, ezért is támogatják Zelei József projektjét. Zelei József arról beszélt, hogy tizennyolc éve járja a világot a béke jegyében, de a mostani lesz a legnagyobb szabású és legnehezebb vállalkozása.
    

"A túrát négy részre osztottuk. Az első részben elsősorban szomszédos országok szerepelnek, a Benyovszky száműzetése előtti időszak jegyében eltekerek a felvidéki Verbóra, ahol született és felkeresem fiatal korának fontosabb állomásait, valamint a sikeresen megvívott katonai ütközetek helyszíneit. Érintjük Ukrajnát, majd Szentpéterváron és Moszkván keresztül jutunk el Kamcsatkába, ahol második száműzetését töltötte" - sorolta a túra állomásait a sportember.
    

Az emléktúra a tervek szerint Japánban, Dél-Koreában, Tajvanon és a Fülöp-szigeteken folytatódik, onnan hazatérve Madagaszkár lesz az úticél, majd Zelei József a misszió "megkoronázásaként" a Kárpát-medencében negyven-ötven magyarlakta települést érintő roadshow-n vesz részt. Az emléktúráról kisfilm készül Balázs Bulcsú operatőr közreműködésével, amelyet Benyovszky-emlékesteken vetítenek le.
    

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke az eseményen kiemelte: ahogyan Benyovszky Móric a mindig a lehetetlennek tűnő helyzetekben volt a legerősebb, ezt igazolhatja most magáról vállalkozásával Zelei József is. "Benyovszky neve sajnos nem eléggé van jelen a köztudatban, de a hazafi útját végig járva talán az érdeklődés középpontjába kerülhet. Katona volt, de a csatákban nem tudott veszíteni, de azért harcolt, hogy békét lehessen kötni" - fogalmazott Jakab István.
    

Az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója 1741. szeptember 20-án született. Élt Madagaszkáron, Lengyelországban, Franciaországban, Amerikában is és járt többek között Formosán (a mai Tajvanon). A több hadszínteret és a szibériai fogságot is megjárt Benyovszky 1774-ben szállt partra Madagaszkáron és jelentősen hozzájárult a sziget belső területeinek megismeréséhez. 1776-ban állítólag királlyá választották. Később visszatért Magyarországra, majd újra Madagaszkárra utazott, ahol egy francia erőd elfoglalása után Angontsynál felépítette az új "fővárost", a saját magáról elnevezett Mauritania erődjét. A franciák büntetőexpedíciót küldtek ellene, az összecsapásban Benyovszky 1786. május 23-án elesett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com