Bethlen Gábor konstantinápolyi követének a kriptáját találták meg a székelyföldi Gyulakután

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Bethlen Gábor konstantinápolyi követének, Szövérdi Gáspár Jánosnak és családjának az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg a székelyföldi Gyulakután, a református templom szentélyében végzett ásatások során - írta pénteken az Erdélyi Református Egyházkerület portálja, a Református.ro.A 4,3 méter hosszú, 2,7 méter széles, 2,3 méter belmagasságú, 70 centiméter vastag téglafalakkal körbevett boltozatos kriptát - a jelek szerint - nem bontották ki azóta, hogy két felnőtt férfit, három felnőtt nőt és öt gyermeket temettek bele. Az ő maradványaik kerültek most elő az ásatások során.

    
Gál Szilárd, a Maros Megyei Múzeum régésze az MTI-nek elmondta: a jelek arra utalnak, hogy a Küküllő vagy a környező patakok áradásakor a kripta a mennyezetéig megtelt vízzel. Így az oda eltemetettek maradványait és a velük eltemetett ékszereket a kriptában lerakódott 60-70 centiméter vastag iszaprétegből kaparták most elő. A régész elmondta: egy olyan karikagyűrűt találtak, amelybe Szövérdi Gáspár János feleségének, Bethlen Zsófiának a neve van belevésve. Emellett további három aranygyűrű és egy arany ruhadísz került elő az iszapból.
    

A történészek előtt ismert volt az a tény, hogy a Bethlen Gábor bizalmasának számító Szövérdi Gáspár János a gyulakutai Lázár János özvegyét, Safarith Krisztinát feleségül véve alapozta meg a vagyonát. Bethlen Zsófia a követ második felesége volt. Szövérdi Gáspár János és Bethlen Zsófia neve a műemléktemplom kazettás mennyezetének az egyik kazettáján is szerepel.


A mennyezetet ugyanis az ő támogatásukkal készítették 1625-ben. Bethlen Zsófia jegygyűrűje vezette a régészeket arra a következtetésre, hogy a Szövérdi család tagjai nyugszanak a kriptában. Az ásatásokat a műemléktemplom tervezett helyreállítása tette szükségessé. Az ásatások során egy kisebb, Árpád-kori templom alapját is feltárták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com