Bronzkori palotát és fejedelmi sírt találtak Spanyolországban

A kontinentális Európa első politikai célokra épült palotaszerű épületének maradványaira bukkantak spanyol régészek az ország délkeleti részén, ahol egy fejedelmi sírt is feltártak minden idők leggazdagabb bronzkori temetkezési leletével az Ibériai-félszigeten.

A sírban talált ezüst diadém az egyetlen, amely ebből a korból Spanyolországban fennmaradt - adta hírül a feltárásokat végző Barcelonai Autonóm Egyetem (UAB) közleménye.

141008101410-large

Az egyetem régészei augusztusban folytattak ásatásokat a délkelet-spanyolországi Murcia közelében lévő La Almoyola régészeti lelőhelyen. A térség a bronzkori argar kultúra bölcsője volt Spanyolország délkeleti részén.
La Almoyola egy fennsíkon fekszik, stratégiai és kiváltságos helyzetéből adódóan mintegy hat évszázadon át - Kr.e. 2200-1500 között - lakott település volt. A lelőhelyet 1944-ben fedezték fel.

A most megtalált leletek azt jelzik, hogy La Almoyola az argar kultúra egyik elsődleges politikai és gazdasági központja volt, és új fénybe helyezik Nyugat-Európa egyik első városi társadalmának politikai és társadalmi kapcsolatait - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A feltárások alapján arra következtetnek a szakemberek, hogy a 3800 négyzetméter területű La Almoya-fennsík sűrűn lakott volt és számos mintegy 300 négyzetméteres lakóépület emelkedett rajta, mindegyik nyolc-tizenkét helyiséggel. Kőből és habarcsból épültek, néhányat geometriai és természetes motívumú stukkó díszített, ami új felfedezést jelent az argar kultúra képzőművészeti stílusában.

Találtak a szakemberek egy 70 négyzetméternyi széles csarnokot, nagy beltéri magassággal. A terem 64 ember befogadására volt alkalmas, akik a falakon végig húzódó padokra ülhettek. A csarnokban ceremoniális kandalló is állt és egy szimbolikus pódium. Ezt a páratlan épületet politikai célokra, meghallgatásokra, kormányülésekre használták - vélik a szakemberek.

A spanyol régészek megerősítették, hogy ez az első olyan megtalált épület, amelyet kormányzati célokra építettek Nyugat-Európában, és az itt hozott döntések a térség más közösségeire is hatással voltak.
Az épületben talált tárgyak fémből, kőből, csontból, textilből, agyagból készültek, és különösen jó állapotban maradtak fenn.

Az épületek alatt ötven sírra bukkantak, amelyek közül egy nagy jelentőségű. A csarnok fő fala mellett találtak rá, egy férfi és egy női tetemet rejt, mellettük mintegy harminc fémből és féldrágakőből készült temetkezési tárggyal. Ezek egyike egy ezüst diadém, amely a női tetemet övezi. Utóbbinak nagy a tudományos és örökségvédelmi értéke, mivel a térségben 130 éve talált másik négy diadém közül már egyetlen sem maradt Spanyolországban.

http://www.sciencedaily.com/releases/2014/10/141008101410.htm

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com