Bronzkori települést fedeztek fel az MTA régészei
Bronzkori földvárat tártak fel nemzetközi együttműködésben az MTA BTK Régészeti Intézete szakemberei Dabas-Kakucs közigazgatási határán, a négyezer éves település lakosai földművelés és állattartás mellett bronzművességgel és fazekassággal is foglalkoztak.
Mint Kulcsár Gabriella, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta az MTI-nek, érdekes természetföldrajzi területről van szó, ahol medreket alakított ki a Duna egykoron, és a valamikori vízjárások partjain több bronzkori település is volt. Kakucson húsz évvel ezelőtt tártak fel az adott korszakhoz tartozó települést, két évtized múltán pedig az MTA régészei ismét visszatértek a helyszínre, hogy nemzetközi program keretében végezzenek ásatásokat. A magyar, lengyel és német együttműködésben megvalósuló hároméves projektet a Lengyel Tudományos Alap támogatja, a kutatásokban az MTA BTK Régészeti Intézetén kívül a Poznańi és a Kieli Egyetem szakemberei vesznek részt.
illusztráció
"A települést a Kr. e. 2. évezred első felében a Duna mentén pásztorkodó és földművelő népesség, a Vatya-kultúra népe lakta" - magyarázta a régész, aki az egykori lakosok lélekszámát a településen és környékén 150-200 főre becsüli.
"Hosszú, 10 méterszer 5-7 méter szélességű, alapozás nélküli, tapasztott földpadlójú lakóépületekben éltek, amelyeknek nádszerkezetű falait sárral tapasztották be. Leginkább az egykori falusi, földpadlójú, vert agyagfalú parasztházakhoz hasonlíthatók, amelyekhez hasonlók néhány évtizede még Magyarországon is gyakran előfordultak" - fejtegette Kulcsár Gabriella. Megemlítette a házak izgalmas tájolását is: ezek sugárirányban helyezkedve vették körbe az egykori központi térséget. "Ez nagyon érdekes, a jövőben fogjuk kutatni, hogy miért tájolták így az épületeket" - mondta.
A leleteket ismertetve elmondta, hogy az előkerülő csontok alapján a lakosok étrendjére lehet következtetni. Főleg szarvasmarhát, juhot, kecskét tartottak, de a vadászat is szerepet játszott az élelmezésükben. Számos kerámialeletet, pengék maradványait, kisebb kőeszközöket és bronztárgyakat tártak fel a régészek, valamint egy arany hajkarikát is találtak. "Ma még nem tudjuk, hogy miként pusztult el a település. Jelenlegi adataink birtokában úgy tűnik, hogy nem égették fel a falut, hanem egyéb okok - éghajlatváltozás, a település körüli élelemforrások kimerülése miatt hagyhatták el lakosai. Feltételezéseink szerint a házak lakatlanul még évekig, de akár évtizedekig is megmaradhattak, míg végül az egész település az enyészetté vált. Az ásatások során kiderülhet, hogy valóban így történt-e, vagy esetleg módosulhat a kép" - összegezte Kulcsár Gabriella.
forrás:MTI
Mint Kulcsár Gabriella, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta az MTI-nek, érdekes természetföldrajzi területről van szó, ahol medreket alakított ki a Duna egykoron, és a valamikori vízjárások partjain több bronzkori település is volt. Kakucson húsz évvel ezelőtt tártak fel az adott korszakhoz tartozó települést, két évtized múltán pedig az MTA régészei ismét visszatértek a helyszínre, hogy nemzetközi program keretében végezzenek ásatásokat. A magyar, lengyel és német együttműködésben megvalósuló hároméves projektet a Lengyel Tudományos Alap támogatja, a kutatásokban az MTA BTK Régészeti Intézetén kívül a Poznańi és a Kieli Egyetem szakemberei vesznek részt.
illusztrációIsmertetése szerint már az előzetes légi és geomágneses felmérések során egy érdekes bronzkori település szerkezete rajzolódott ki, amely három részből állt, és kissé kimagasodó, árokkal körbevett központi "maggal" rendelkezett. Ehhez csatlakozott egy nagyobb, szintén árokkal körülkerített külső terület, ahol a feltételezések szerint a bronzműves és fazekas műhelyek helyezkedtek el. Az állattartás nagy valószínűséggel a másik külső, félköríves árokkal határolt övezetben folyhatott.
"A települést a Kr. e. 2. évezred első felében a Duna mentén pásztorkodó és földművelő népesség, a Vatya-kultúra népe lakta" - magyarázta a régész, aki az egykori lakosok lélekszámát a településen és környékén 150-200 főre becsüli.
"Hosszú, 10 méterszer 5-7 méter szélességű, alapozás nélküli, tapasztott földpadlójú lakóépületekben éltek, amelyeknek nádszerkezetű falait sárral tapasztották be. Leginkább az egykori falusi, földpadlójú, vert agyagfalú parasztházakhoz hasonlíthatók, amelyekhez hasonlók néhány évtizede még Magyarországon is gyakran előfordultak" - fejtegette Kulcsár Gabriella. Megemlítette a házak izgalmas tájolását is: ezek sugárirányban helyezkedve vették körbe az egykori központi térséget. "Ez nagyon érdekes, a jövőben fogjuk kutatni, hogy miért tájolták így az épületeket" - mondta.
A leleteket ismertetve elmondta, hogy az előkerülő csontok alapján a lakosok étrendjére lehet következtetni. Főleg szarvasmarhát, juhot, kecskét tartottak, de a vadászat is szerepet játszott az élelmezésükben. Számos kerámialeletet, pengék maradványait, kisebb kőeszközöket és bronztárgyakat tártak fel a régészek, valamint egy arany hajkarikát is találtak. "Ma még nem tudjuk, hogy miként pusztult el a település. Jelenlegi adataink birtokában úgy tűnik, hogy nem égették fel a falut, hanem egyéb okok - éghajlatváltozás, a település körüli élelemforrások kimerülése miatt hagyhatták el lakosai. Feltételezéseink szerint a házak lakatlanul még évekig, de akár évtizedekig is megmaradhattak, míg végül az egész település az enyészetté vált. Az ásatások során kiderülhet, hogy valóban így történt-e, vagy esetleg módosulhat a kép" - összegezte Kulcsár Gabriella.
forrás:MTI
Hozzászólások