Csaknem 3,5 milliárd forint támogatás a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium fejlesztésére

Az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által vezetett konzorcium mintegy 3,5 milliárd forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium (KNL) fejlesztésére.Az ELKH hétfői közleménye szerint a következő 3 évben megvalósuló projekt kiemelt céljai között szerepel a hazai kvantumkommunikációs hálózat kiépítése, a kvantuminformatika elemi építőköveinek fizikai megvalósítása, valamint egy olyan szakemberbázis kiépítése, amely élvonalbeli szimulációkat tud kialakítani és elvégezni a kvantumrendszerek és a kvantumszámítás területén.
    

A hazai kvantuminformatikai és kvantumfizikai kutatások összefogására 2020-ban létrehozott nemzeti laboratóriumot működtető konzorcium további tagjai a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Mint írják, az információ feldolgozását, tárolását és továbbítását végző fizikai rendszerekben ma már kvantumtechnológiát alkalmaznak, ami a szakterületen egy újabb lényeges áttörés kiindulópontját jelenti. Bizonyos speciális kvantumfizikai jelenségeket, így a kvantumos szuperpozíciót és összefonódást mint újszerű erőforrásokat kiaknázva minőségi változást lehet elérni a kommunikációban, az információs és számítástechnológiákban.
    

Ez a "második kvantumforradalomnak" nevezett fejlődési szakasz korábban elképzelhetetlen új lehetőségeket, ugyanakkor intellektuális és műszaki kihívásokat rejt magában a gazdaság és a társadalom számára. Ezért ahogy világszerte, úgy Magyarországon is a legkiválóbb hazai kutatók és mérnökök szoros összefogására van szükség ezen a területen.
    

A közleményben kiemelik, hogy a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumban közel húsz nemzetközileg magasan jegyzett, hazai kutatóintézetekben és egyetemeken működő kutatócsoport dolgozik azon, hogy Magyarország a terület élvonalába kerüljön. A projekt csaknem 80 kutató mellett a kutatásokba bevont mintegy 50 doktori és 60 egyetemi hallgató közreműködésével valósul meg. A jelenleg folyó előkészítő lépések elvégzése után rövidesen az érdemi kutató-fejlesztő munka is elindulhat.
    

A Wigner FK, a BME és az ELTE Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium komplex fejlesztése című közös projektjét a Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése elnevezésű pályázat keretében a következő 3 évben 3,475 milliárd forinttal támogatja az NKFIH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com