DNS-vizsgálatokkal azonosítottak három nagy elefántcsontcsempész-kartellt

Egy nemzetközi kutatócsoport több tonna lefoglalt elefántcsont DNS-vizsgálatával három nagy elefántcsontcsempész-kartellt azonosított Afrikában.A Washingtoni Egyetem kutatóinak vezetésével az afrikai országok hatóságai által 2011 és 2014 között lefoglalt 38 nagy elefántcsont-szállítmányt elemeztek és megállapították, hogy a három legnagyobb csempészhálózatot a kenyai Mombasából, az ugandai Entebbéből és a togói Loméból működtetik.

    
Az elefántagyarakból nyert DNS-minták elemzésével a kutatók egyértelmű kapcsolatot mutattak ki 11 szállítmány között annak ellenére, hogy az orvvadászok az agyarpárokat szétválasztották és a világ különböző részeibe szánt szállítmányokban rejtették el. A Science Advance folyóiratban közzétett tanulmányban "felfedjük az összefüggést a látszólag elszigetelt lefoglalások között, összekapcsolva azokat nemcsak az ezekben a kikötőkben működő speciális bűnhálózatokkal, hanem az orvvadászokkal és a szállítmányozási hálózatokkal" - mondta Samuel Wasser, az amerikai egyetem biológiai megőrzési központjának igazgatója.
    

Wasser emlékeztetett arra, hogy előző kutatásukban már azonosították, Afrika mely részein - Tanzánia délkeleti és Mozambik északi térségében, Gabon északkeleti, a Kongói Köztársaság északnyugati és a Közép-afrikai Köztársaság délnyugati területein - működnek a legnagyobb orvvadászhálózatok. A kutatók eredményei segítik a helyi hatóságokat a hálózatok felgöngyölésében és bizonyítékok gyűjtésében az ellenük folyó bűnperekhez.
    

A nemzetközi elefántcsont-kereskedelmet 1989-ben betiltották, ám azóta is folyamatosan csökken az afrikai elefántok száma. 2016-ban a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) megállapította, hogy a 2005 és 2011 között elpusztult mintegy 111 ezer elefánt többsége vadorzók áldozatul esett. Becsléseik szerint 2011-ben mintegy 415 ezer elefánt élt Afrikában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com