Drónversennyel és beszélő robotokkal várják a látogatókat vasárnap az Akvárium Klubban

A tudományos előadások mellett több mint negyven kiállító várja a látogatókat vasárnap a Tudományok Fővárosa nevű rendezvényen Budapesten, az Akvárium Klubban, ahol élen járó hazai nagyvállalatok, startup cégek, fiatal kutatók, főiskolák és egyetemek mutatják be tevékenységüket.A szervezők tájékoztatása szerint az ingyenes rendezvényen a látogatók a sok érdekesség között találkozhatnak humanoid robotokkal, végigizgulhatnak egy nemzetközi drónversenyt, benevezhetnek a meteorit-simogatóba, kipróbálhatnak védőruhába öltözve egy sugárkaput és még masszázst is kaphatnak egy igazi holdrovertől.

    
A második alkalommal megrendezett program célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a mérnöki és a kutatói munka iránt. A svábhegyi csillagvizsgáló munkatársai távcsövekkel érkeznek a programra, az érdeklődők a napkitöréseket, valamint sötétedés után a Szaturnusz gyűrűit is megfigyelhetik. Mikroszkópok segítségével pedig tanulmányozhatják a meteoritok szerkezetét.
    

A rendezvényen többféle robottal is találkozhatnak a látogatók, köztük Pepperrel, a humanoid robottal, aki tizenkét nyelven beszél, de lesznek guruló és táncoló robotok is. A természettudományos kísérletekkel tarkított előadásokon szó lesz többek között a marsi utazás lehetőségeiről, a Sentinel műholdak működéséről, Kánai András jövőkutató pedig Pepperrel, a humanoid robottal beszélget majd arról, hogyan élhetnek együtt a jövőben a robotok és az emberek.
    

A több mint 40 kiállító standjánál egyebek mellett mentőrobotot, önvezető autót és naptávcsövet is láthat a közönség, de ki lehet próbálni a Komondor nevű sugárbiztos magyar fejlesztésű terepjárót is. A rendezvény fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, főtámogatója az MVM Paksi Atomerőmű.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com