Eddig ismeretlen jégkorszak nyomaira bukkanhattak Skóciában

Évmilliókkal ezelőtti, eddig ismeretlen jégkorszak lehetőségét sugalló leletekre bukkantak a kutatók a skóciai Északnyugati-felföld térségében.Az Aberdeeni Egyetem geológusai olyan nyomokat azonosítottak a Torridon környéki kőzetekben, amelyeket az olvadó jéghegyekről a tavakba aláhulló kavicsok okoztak - írja a BBC hírportálja. Ezek a kőzetek a Föld történetének egy "viszonylag nyugodt" időszakából származnak, amelyet "unalmas egymilliárdként" szoktak emlegetni. Ez a periódus 1800 millió évvel ezelőtt kezdődött és 800 millió éve ért véget.

    
A bolygón több nagy eljegesedés is történt, ezek közül a legkorábbi ismert jégkorszak a több mint kétmilliárd évvel ezelőtti huroni eljegesedés volt. "Az úgynevezett unalmas egymilliárd idején a globális éghajlat mérsékelt és változatlan volt. Az egyedüli élőlények az óceánok algái voltak, a szárazföld kietlen pusztaság volt és az oxigénszint mindössze 10 százaléka volt a mainak" - mondta Adrian Hartley, az egyetem munkatársa, aki kollégáival közös felfedezéséről a Scottish Journal of Geology című szaklap friss számában számolt be.
    

"Egészen mostanáig nem találtak éghajlatváltozásról árulkodó bizonyítékot, ám a tanulmányunkból kiderült, hogy a Föld felszínén volt jég ebben az időszakban" - tette hozzá a szakember.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com