Egész óceánt rejthet a Szaturnusz kicsiny holdja, az Enceladus

Egész óceánnyi vizet rejthet a Szaturnusz holdja, az Enceladus; úgy tűnik, erre bizonyítékokat találtak amerikai csillagászok.

A kis égitest azóta tartja izgalomban a tudósokat, mióta déli féltekéjének egy térségéből vízgőz kerül az űrbe az észlelések szerint - tudósított a BBC hírportálja a Science című tudományos lapban megjelent tanulmányról.

1

Most az amerikai űrutazási hivatal (NASA) Cassini űrjárműve elhaladt a hold mellett, és precíz mérései alapján a kutatók kimutatták a gravitáció jeleit. A mérések szerin az észak-amerikai Felső-tó vízmennyiségét rejti a kis hold, ez 245-ször annyi, mint a Garda-tó vize - írták a kutatók.

2

Az eredmények azt a nézetet támaszthatják alá, hogy az ötszáz kilométer széles hold az egyik legalkalmasabb arra, hogy a Földön kívüli élet jeleit keressék rajta.

A Cassini adatai alapján az Enceladus jégpáncélja alatt negyven kilométerrel mintegy 12 ezer köbkilométernyi vízréteg helyezkedik el közvetlenül az égitest rétegzett, köves belseje fölött.

Ugyancsak a Cassini észlelte először a légkör szórványos nyomait az Enceladus körül 2005-ben. Az ezt követő megfigyelések szerint a légkör forrásai azok az ásványokban gazdag vízgőzsugarak, melyek a felszín tigriscsíkoknak nevezett repedéseiből törnek föl. A Cassini egyenesen a töréscsíkok fölé repült, hogy megvizsgálja, mennyi a sugarak só- és szervesmolekula-tartalma.

Az Enceladus nagy, ellipszisalakú pályán kerüli meg a Szaturnuszt. Az óriásbolygó gravitációja tehát a pálya hozzá közeli szakaszán felmelegít és felolvaszt valamennyit a kis hold jegéből, az így keletkezett folyadék ezután a tigriscsíkokon keresztül az űrbe lökődik, bár pontosan nem tudni még, hogyan történik ez.

3

Luciano Iess és kutatócsoportja megmérte a Cassini sebességváltozását, amikor az űrjármű az Enceladus saját gravitációs mezőjén haladt keresztül. A változás igen csekély volt, mégis lehetővé tette, hogy a hold tömegeloszlásának variációit megmérje. Az égitest déli féltekéjén rögzített adatok anomáliáját legjobban a nagy víztömeg jelenléte magyarázhatja.

Bizonyítékok utalnak arra, hogy a Naprendszer több holdjának jégpáncélja alatt óceánok rejtőznek. Közülük egyik a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán, ide tartoznak a Jupiter Európa, Ganümédész és Kallisztó nevű holdjai és talán a Neptunusz Tritonja is.

(http://www.bbc.com/news/science-environment-26872184)

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com