Ekkorára nőttek a csirkék 50 év alatt! – fotó

Érdekes felfedezést tettek kanadai tudósok a csirkékkel kapcsolatban.


A kanadai Alberta egyetem kutatói döbbentek rá, hogy közel 50 év alatt több, mint négyszeresére nőtt a csirkék súlya ugyanabban a korban.

Bizonyítékul egy fotót is mellékeltek a tanulmányukban. Ezen három példány látható, amelyek egyforma korban lettek lefotózva. Azonban fura módon az utolsó példány majdnem 4-szer akkora, mint az első.

Az első csirke fotója 1957-ben, a középsőé 1978-ban, a jobboldalié pedig 2005-ben készült.

giant_chickens.0

Ez alapján figyelhetjük meg, hogy közel 50 év alatt mennyit változott a méretük. A három csirke mindegyikét ugyanolyan módszerrel nevelték fel, feljegyezték, hogy mennyit esznek és nőnek.

Így nem kellett különböző befolyásoló tényezőket figyelembe venni a kutatás során. A döbbenetes eredményeket pedig nemrég jelentették meg egy tudományos lapban.

A jobboldali példány, amelyet 2005-ben figyeltek meg négyszer olyan nehéz súlyú, mint a baloldali.

A tudósok szerint ez azért van, mert a modernkori csirkék a kapott ételt hatékonyabban alakítják át mellhússá. A kutatók azt is megállapították, hogy a 2005-ben vizsgált állat háromszor hatékonyabb, mint az 1957-es.

csirke

Azelőtt már kutatások megállapították, hogy a mostani csirkék fokozott csont-, szív-, és immunrendszeri megbetegedésben szenvednek.

Ezek a súlyos problémák pedig több dolog miatt is kialakulhattak náluk. Ilyen például a genetikai hatás, viselkedésbeli változások és a többletsúly miatti teher viselése.

pic_csibék_517225_large

De mióta a csirkék mérete jelentősen megnőtt, a húsuk fogyasztása még népszerűbbé vált. Az utóbbi évtizedekben pedig az áruk is olcsóbb lett, ezért a fogyasztásuk elérhetőbbé vált az emberek számára.

Forrás: lájk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

http://ujhazak.com