Elhunyt Király Tibor jogtudós, az MTA rendes tagja

Életének 102. évében, december 28-án, kedden elhunyt Király Tibor jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja -  tudatta az MTA kedden az MTI-vel.Király Tibor hosszú és gazdag életpályája során a bűnügyi tudományok számos területén alkotott maradandót - olvasható az MTA méltatásában. Nevéhez fűződik két büntető-eljárásjogi törvény kodifikálása, továbbá egyes eljárásjogi garanciák, mindenekelőtt a védelem jogának kidolgozása.
    

Több egyetem díszdoktora, nagyszámú publikációit, monográfiáit szinte minden világnyelvre lefordították.

Szakmai-tudományos tevékenysége meghatározó módon befolyásolta a tudományterületek ma érvényesülő koncepciójának kialakítását, amely a humanista társadalmi értékeket állítja előtérbe. Tudományszervező tevékenysége széleskörű és jelentős. 1971-1974 között a Művelődésügyi Minisztérium újonnan alakított Felsőoktatás-politikai Főosztályának volt a vezetője, munkatársaival a korabeli magyar közigazgatás reformjának éllovasai lettek.
    

1979-ben az MTA levelező, majd 1987-ben rendes tagjává választották, több cikluson keresztül az Akadémia elnökségének tagja, valamint 1988-1990 között az MTA főtitkárhelyettese volt. 1990-ben elvállalta az első magyar felsőoktatási törvény készítését kodifikáló bizottság szakmai vezetését. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy e törvény előkészítése 1993-ban sikerrel befejeződött. Döntő szerepet játszott az MTA mint köztestület szabályainak megfogalmazásában, valamint az 1994-es akadémiai törvény kidolgozásában.
    

Életútja során számos tisztséget betöltött: a Magyar Kriminológiai Társaság alapító tagja, a Magyar Jogászegylet tiszteletbeli elnöke, a Pro Renovada Cultura Hungariae Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának a tagja, a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány kuratóriumának, valamint a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság magyar nemzeti csoportjának elnöke volt. Közreműködött a miskolci és a debreceni egyetem jogi karának létrehozásában, illetve újraindításában.
    

Munkásságát számos más kitüntetés mellett 1991-ben Széchenyi-díjjal, 2011-ben Akadémiai Aranyéremmel, 2020-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el - áll az MTA közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com