Ellenanyagot termelő, génmódosított állatokat fejlesztettek magyar tudósok

Ellenanyagot termelő, génmódosított állatokat fejlesztett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont start-up cége, az ImmunoGenes. A biotechnológiai eljárást a japán Kyowa Hakko Kirin gyógyszergyár hasznosítja - olvasható az ELTE közleményében.

igKacskovics Imre immunológus, az ELTE Immunológiai Tanszékének docense és kutatócsoportja génmódosított állatokat, például egereket állított elő, amelyek képesek olyan betegségek kiváltói ellen is ellenanyagot termelni, amelyek esetében az eddigi eljárások kudarcot vallottak.

Az eljárás 2012-ben Akadémiai Szabadalmi Nívódíjban részesült.

Vannak olyan terápiás területek, amelyeken nagyon nehéz ellenanyagot fejleszteni, ugyanis az állatok immunrendszere a kérdéses terápiás célpontot nem ismeri fel hatékonyan, ezért ellenanyagot sem termel ellene.

A magyar kutatócsoport fejlesztése olyan genetikailag módosított állatok létrehozásához vezetett, amelyek sokkal hatékonyabban reagálnak még az ilyen nehéz célpontokra is, alkalmazásukkal az ilyen ellenanyagok előállítása is megvalósulhat.

Az ELTE és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont start-up cége, az ImmunoGenes biotechnológiai Kft és AG több hazai és külföldi befektetőt is meg tudott nyerni. A transzgénikus, vagyis génmódosított állatokra elsősorban a gyógyszergyártóknak van szükségük.

Jelenleg több nemzetközi gyógyszeripari nagyvállalat teszteli az ImmunoGenes által kifejlesztett állatokat, és egyikükkel, a japán Kyowa Hakko Kirin céggel az elmúlt napokban írtak alá hasznosítási szerződést.

Az ellenanyagok olyan fehérjemolekulák, amelyeket az immunrendszer azért termel, hogy semlegesítse a szervezetbe került kórokozókat. Minden egyes ellenanyag a kórokozó vagy idegen molekula egyedi részét, az úgynevezett antigént ismeri fel, majd hozzákapcsolódva elpusztítja azt. Ellenanyag termelődik akkor is, ha legyengített vírus kerül a szervezetbe védőoltás formájában.

Számos betegség gyógyításában hoztak és hoznak áttörést az ellenanyagok. Segítségükkel célzottabban kezelhetőek egyes daganatos megbetegedések, az olyan autoimmun betegségek, mint a reumás ízületi gyulladás.

Ezek az anyagok nemcsak a jelen és jövő gyógyszerei, hanem sok területen - kórházi laborvizsgálatok, orvos-biológiai és gyógyszerészeti kutatások - ma már nélkülözhetetlenek. Alkalmazásuknál a legnagyobb gondot az jelenti, hogy nagyon sok fontos kórokozó (malária, HIV, influenza) vagy más terápiás célpont esetében a hagyományos módszerekkel nem állítható elő ellenanyag. Az emberek gyógyítására állatokban, főként egerekben termelik ezeket az anyagokat, majd módosítják őket annak érdekében, hogy az emberi szervezet számára ne jelentsenek veszélyt.

Jelenleg több mint 25 féle ellenanyagot használnak világszerte a különböző terápiák során, de várhatóan ez a szám hamarosan az ötvenet is meghaladja. Ezeknek a gyógyszereknek az éves piaci értéke meghaladja az 50 milliárd amerikai dollárt (11 ezer milliárd forint) - írta közleményében az ELTE.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com