Élménybeszámolót tartott Győrben Kapu Tibor és Cserényi Gyula

Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajósok mintegy 1200 gyermeknek tartottak élménybeszámolót kiképzésükről és Kapu Tibor űrutazás során szerzett élményeiről a HUNOR Roadshow győri állomásán kedden a Széchenyi István Egyetemen.A videókkal és fotókkal illusztrált előadáson Kapu Tibor azt emelte ki, hogy bármikor megismételné azt az évekig tartó képzést, ami ahhoz vezetett, hogy a világűrbe utazhatott.

Elmondta, hogy az elmúlt 2-3 évben sokat tanultak, egyebek mellett oroszt, űrbiológiát és űrjogot. Szerteágazó tudás kell ahhoz, hogy az ember a világűrbe tudjon menni, és ott olyan kísérleteket tudjon végrehajtani, amelyekkel megbízták - mondta, hozzátéve, hogy a tanulás mellett rengeteget edzettek is.

Kedves emlékként idézte fel, amikor Új-Mexikóban tengeri kajakos képzésük volt, ahol azt vizsgálták, hogy hogyan viselkedik a csapat, ha a tervek változnak, és milyen vezetési stílus mellett tudnak a leghatékonyabban együttműködni.

Kapu Tibor beszélt arról is, hogy még a magyarországi kiválasztási folyamat során túlélő képzésen is részt vettek, aminek az volt a célja, hogy megtanulják, hogyan tudnak életben maradni bárhol a világon addig, amíg a mentőcsapatok meg nem találják őket.

Az űrutazás előtti időszakról azt mondta, hogy a tervezett indulás előtt két héttel már karanténba kerültek annak érdekében, hogy egészségesen érkezzenek a Nemzetközi Űrállomásra. A karantén ideje alatt az elejétől a végéig elpróbálták a felbocsátás folyamatát. Elmesélte, hogy egy napig tartott az út a Nemzetközi Űrállomásra, ahová 25 magyar tudományos, kommunikációs és ismeretterjesztő kísérletet vittek.

Beszélt arról, hogy szeretett az űrállomáson aludni, ahol gumiszalaggal rögzítették magukat annak érdekében, hogy ne lebegjenek alvás közben. Az űrállomáson töltött időről úgy fogalmazott, hogy az a 18 nap, amit együtt töltött más űrhajósokkal, tartalmas, békés együttélés és munka volt.

Cserényi Gyula elmesélte, hogy tartalékos űrhajósként ugyanazt a képzést kapta, mint Kapu Tibor. Minden űrhajósnak van egy tartalékosa, mert a cél az, hogy abban a pillanatban, amikor egy küldetés ténylegesen megvalósulhat, legyen egészséges mindenki a legénységből, és végre tudja hajtani a feladatát - mondta.

A kiképzésről elmondta, hogy az elméleti ismeretek megszerzése mellett sok olyan képességre is szert kellett tenniük, amik segítségével a különböző helyzetekben is végre tudják hajtani a feladatokat. Repültek vadászgéppel, műrepülővel és volt olyan feladatuk is, amikor izolált környezetben, kevés alvással kellett feladatokat megoldaniuk.

Cserényi Gyula beszélt arról is, hogy a Nemzetközi Űrállomásnak van Hustonban egy földi mása, ahol a NASA feladatokat adott nekik, hogy megszokják, hogyan mozoghatnak, közlekedhetnek majd a Nemzetközi Űrállomáson. Részt vettek egyebek mellett parabolarepülésen, ahol a súlytalansággal ismerkedhettek. Jártak Németországban és Japánban is, ahol megismerték az űrállomás európai és japán moduljainak működését - sorolta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com